Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

A lévárti Szögedi László Amerikából hazaküldött pénzen épített háza a Turóc-patak partján Galo Gérec Mária Gergely Balázsné Gergely Borbála Lökös Julianna Nesze Margit Szobonya T. Vincéné A lévárti kivándorlók bányában dolgoztak. A grinórok (újoncok) kapták a legnehezebb munkát. Az elbeszélő hagyomány szerint: „A szenet dinamittal robbantották. A bányász lapáttal rakta a csillébe. A vájat alá feküdt, csákánnyal vágta szét a lerobbantott szenet. Nagyon piszkos és nehéz munka volt. A csillékbe rakott szenet muli (kis ló) húzta ki a bányából. A fizetést a megrakott csillék után számították. Minden bányász arra törekedett, hogy minél több csillét rakjon meg szénnel. A peda (fizetés) aszerint járt." Az Amerikába való kivándorlás olyan nagymértékű volt, hogy a később érkezők már nem kaptak ott munkát, ahol a falubeliek, rokonaik dolgoztak. Ezért kénytelenek voltak továbbvándorolni. Cardiff és környékének plézein (telepein) fogadták be a lévárti és dereski embereket. Azután még tovább kellett vándorolni. Sokan Cleveland, Chicago, Pittsburgh gyáraiban találtak munkát és ott telepedtek le. A kivándorlási útvonal a múlt század végéig Fiúméig vonattal, onnan tovább hajóval. A század elején Hamburg, Bréma kikötőjéből indultak. Ezen az útvonalon az előzőnél lényegesen hamarébb érkeztek az Államokba. A hajójegyet a bányászplézeken is megvehették. így gyakran a kinti rokonok küldhették meg az otthonról útnak induló családtagnak, barátnak, ismerősnek, aki annak árát kamatostól visszafizette. Az első világháború után még egy-másfél évig, 1920-ig tartott a kivándorlás. Lévárton 1919-ben a Szent-Iványi birtok eladásra került, s a földre áhítozó emberek a vásárláshoz amerikai munkából reménykedtek pénzt szerezni. Ezért ekkor még egy csoport nekivágott az útnak. Az Egyesült Államokba már nehezen jutottak el. Először Kanadába mentek. Sokan ottmaradtak. Többen eljutottak Argentínába és más országba. Ezek azonban többnyire elkallódtak, idegenek közé kerülve asszimilálódtak, s később csak néhányan kerültek vissza a falujukba. Az első kivándorlási hullámban érkezők arra törekedtek, hogy rokonaikkal, barátaikkal, falubelijeikkel egy plézen (place-bányatelepülés) legyenek és lehetőleg egy munkahelyen is. így sokkal könnyebb volt az új körülményekhez való beilleszkedés, különösképpen az első időszak nehézségein való átjutás. A nyelvi problémákban is segítséget nyújtottak a korábban érkezettek. A magyar közösségekben az otthonról kapott hírekről beszélgettek, közös rendezvényeket, mulatságokat tartottak. Az ókontrival való kapcsolattartásban jelentős szerepet kapott az időszakos hazalátogatás. Voltak, akik az első időszakban évenként hazautaztak. Elsősorban azok, akik nem a családjukkal vándoroltak ki.