Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
AZ EGYHÁZ ÉS HÍVEI HÉTBEN
Társadalomnéprajzi szempontból igen figyelemre méltóak azok az adatok, amelyek a családi életre, a házastársi kapcsolatokra és a házasságon kívüli szerelmi viszonyra vonatkoznak. Egy korai adat szerint a consistorium testvéreket békéltetett meg egymással (1797). Az ilyen békéltetés gyakori volt. Sok eset szól a házastársak közötti perpatvarról, veszekedésről, egymás szidalmazásáról és a különélésről. Az egyház mindent elkövetett, hogy a külön élő házastársakat egymáshoz visszaterelje. A férjét elhagyó asszonyt vagy a feleséget elhagyó embert az eklézsia-gyűlés elé rendelték és minden igyekezettel arra törekedtek, hogy a házaséletet visszaállíttassák. Az ilyen kísérlet gyakran eredmény nélkül végződött. A vétkes személyt eltiltották az „Úrnak Szent asztalától" és ügyét a „fellyebb való törvényes szék elibe" adták (1802). Hasonlóképpen felelősségre vonták a paráználkodásban vétkes asszonyt (1820). Előfordult, hogy a megesett lányt a bűne alól feloldozták, de a legényt, annak ellenére, hogy a teherbe ejtett lányt elvette feleségül, a consistorium nem oldozta fel (1819). Egy „viselősnek találtatott" özvegyasszonyt is felelősségre vontak, aki egy legényre vallott, de az tagadta tettét (1818). A hit nélkül való életet, a vadházasságot (mai szóval élettársi kapcsolatot) is tilalmazta az egyház, s az ilyen kapcsolatot „vétkes életnek" minősítette (1838). A matrikula a legtöbb „világi" esetet a káromkodással kapcsolatban őrzi. A káromkodókat pénzbüntetésre és pálcaütésre ítélték. 1799-ben tíz garas volt a káromkodók büntetése. 1802-ben egy forintról olvasunk, sőt a notórius káromkodót a vármegye „eleibe" adták. 1814-ben húsz pálcaütést kaptak a káromkodók. 1820-ban 2 forintra emelkedett a pénzbüntetés. Az iskola rektorának káromlásáért egy személyt 1834-ben hat forintra büntettek. Előfordult, hogy a káromkodó az „Úr asztalától eltiltatot" (1814). A falut gyakran érte a Sajó áradása. Egyről, az 1813-as árvízről a matrikula is megemlékezik. Augusztus 26-án, Sámuel napján „oly nagy árvíz volt itt Hétbe, a' minémüt soha nem tapasztaltak azon idő béli emberek". A fentiekben említett példák jól mutatják az egyházi anyakönyvek, jegyzőkönyvek és különböző feljegyzések igen becses néprajzi és helytörténeti forrásértékét. Az Nemes Héthy Reformata Szent Ekklesiának Az emlékezetre és megtartásra méltó dolgokat feljegyző MÁTRIKULÁJA Készíttetett ti zt: Szepsi János prédikátorságában, N. Lőkős László curátorságában 1787 dlk Esztendőben Állott az N. Helység 259 lelkekből, az lakosok pedig személy szerem ide nem írattattak; mivel azok a' második könyvben, az az a' Születendők, Házasulandók és Meghalálozandók Mátrikulájában bé foglaltattak s, írva találtatnak, a' mint meg lehet látni a' könyvnek a' végín s, nem az elejin. 1787. ápr. 15. Parantsoltatik minden helység bírájának, hogy a strásákat annak rendi szerint minden helységekben tartsanak, mellyik napon vagy éttzaka hol ki volt rendelve strására, annak nevét feljegyezzék, minthogy ezután ha valamely helységben, valamely lopások vagy károk faluban mezőben tétetnek vagy esnek, mindenkoron akkori volt nappali vagy éjjeli strásák tartoznak arrul megfelelni és számot adni; úgy szintén minden háznál a bírák a kürtőket kementzéket meg tekintsék, és szükséges tűz ellen való eszközöket rendellyenek ez iránt már sokszor tett rendelések szerint ezt is a Protocolumba nem tsak bé írják, de a' papok is a' catedrábul sokszor ki mondják. 1787. 2. May. Egyik oskolábul a' másikba tanúbizonyság nélkül nem szabad menni, és be is venni senkit. 1787. 30. July. A Felséges Uralkodó Fejedelemnek kegyelmessége szerint, mind a lutheránus mind a kálvinista valláson levőknek megengedtetett, hogy olyan helyen is, a hol filialis ecclesiájok és csak privatum exercitiumok van, harangokat akadály nélkül tarthatnak 's véle szabadon élhetnek.
