Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

kitakarítják, az elmozdított bútorokat a helyükre teszik. Mint említettem, ha olyan ruhadarab vagy edény volt, amely a halotthoz ért, elégették, ill. a cserépedényt összetörték. A tüzet újra meggyújtották, s a visszamaradt ismerősök, meghívott asszonyok megtették a torra az előkészületeket. Temetés zeneszóval A fiatalon elhunyt legények temetését gyakran cigányzenével rendezték meg. Akkor fordult elő, ha a haldokló meghagyta, hogy zeneszóval temessék, vagy ha a család akarta, s olykor a barátok kezdeményezésére temették a legényt muzsikaszóval. A század elején a zeneszóval való temetés általános gyakorlat volt. Az egyház azonban igyekezett lebeszélni a hozzátartozókat a zenekíséretről. Hivatalosan nem tiltotta ugyan, de a pap a prédikációkban ellene beszélt, s kérte a gyülekezetet, hagyják el ezt a szokást. Ennek hatására ritkult a zenés temetés, azonban a szokás napjainkig megmaradt, s olykorolykor zeneszóval kísérik ki a halottat. A zenével való temetést azzal is indokolják, hogy a legény még ki sem mulathatta magát, nem érhette meg a lakodalmát. A temetésen a zene először az udvaron, az egyházi szertartás, ill. a búcsúztató után szólalt meg. Amikor a pap felállt a helyéről, s megkezdték az előkészületet a halott kivitelére, a zenekar, a banda akkor húzta rá. Az első mindig a következő nóta volt: Kitették a holttestet az udvarra, Nincsen, aki végig-hosszig sirassa. Most látszik meg, ki az igazi árva, Senki sem borul a koporsójára. Az úton a zenészek a koporsó, ill. a gyászolók mögött haladtak. A halottat kísérő gyülekezet időközben egyházi éneket énekelt. Ilyenkor az éneklésben és a muzsikálásban bizonyos sorrend volt, amelyhez alkalmazkodtak. A zenészek különböző szomorú hangulatú dalt, magyar nótát játszottak. Ezek közül példaként említsünk meg kettőt. Menet közben: Temető kapuja Szedjétek, szedjétek Sarkig ki van nyitva, Rólam a virágot, Arra járnak el a lányok, Csak a fehér liliomot Rólam szedik a virágot. Rólam le ne szakítsátok. Amikor a temetőben elhantolták a sírt és a pap eltávozott, a zenészek a következő nótát húzták: Temetőben van egy új sír, Ne sírj, ne sírj, barna kislány, Rajt virágkoszorú. Ne hullajtsd a könnyedet, Mellette egy barna kislány, Úgy is tudod, kihűlt szívnek Jaj de nagyon szomorú. Szeretni már nem lehet. Altalános vélemény, hogy a zeneszóval való temetés rendkívül megható. Mindenkit könnyekre fakaszt. Ezt természetesen nemcsak a zene szomorú hangja idézi elő, hanem maga a haláleset, az ifjú korában elhunyt sajnálata. A sír, a sírba tétel és a sírjel A sírt a temetés előtti napon ássák meg. A sírásásban mindig a család jó ismerősei, barátok, rokonok vesznek részt. A temetőben a sírásásra összegyűlt emberek a sírt felváltva ássák. Egyszerre csak egy-két ember tud a sírgödörnél dolgozni. A munkát a legidősebb, tapasztalt ember irányítja. Mindenekelőtt kijelöli a sír nagyságát. A felnőtt halottnak rendszerint 2 m hosszú, 80 cm széles, valamint 2 m vagy 1,80 m mélységű sírt ásnak. Télen, hideg időben a sír mellett tüzet raknak, az emberek körülállják, beszélgetnek, iszogatnak, s sorban egymást felváltva ássák a sírt. A halottas háztól küldenek ki a sírásó embereknek italt - pálinkát -, szalonnát és kenyeret. A sírásásért nem jár fizetség. Az ismerősök, jó barátok kötelességüknek érzik, hogy részt vegyenek a sír ásásában, régi hagyományként nemzedékről nemzedékre napjainkig így ássák a sírt. A halott családja az említett enni-innivalóról gondoskodik, s azzal eleget tesz a sírásókkal kapcsolatos kötelességének.