Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

A sírásó emberek a temetés napján a temetés megkezdésekor ismét kimennek a temetőbe és a sírnál várják a halottas menetet. A sírgödörbe keresztben két kötelet helyeznek. A koporsóvivők a sírhoz viszik a koporsót, a nyílásra ráhelyezik úgy, hogy a rudakkal együtt leteszik. A rudak végei fent a sír szélére támaszkodnak. Ekkor négyen a sírásók közül a sírbaeresztő köteleket megfogják, azzal a koporsót kissé megemelik, s ekkor a többiek a két vagy a három rudat kihúzzák a koporsó alól. Ezután a kötéllel lassan a sír mélyére engedik a koporsót. A köteleket a koporsó alól kihúzzák, és megkezdődik az elföldelés. Lapáttal, kapával a sírásók a kiásott földet a koporsóra húzzák, majd a sírt teljesen elkészítve a fejrészhez beszúrják a keresztet. Az elkészített sírra az 1920-as évekig csak a keresztet tették. A keresztet a koporsóval együtt csináltatták. A halott nevét, életkorát, ill. születési, elhalálozási dátumát rávésték vagy ráfestették. Az elkorhadt keresztek helyébe újat állítottak. A harmadik generáció azonban többnyire már nem törődött a 60, 80 évvel korábban elhunytak sírjelével. A két világháború közötti időben, kb. az 19251930-as évektől kezdődően a kőből, márványból, betonból készült síremlékek kezdtek tért hódítani. Napjainkban már ezek a sírjelek uralják a temetőt. A kereszt legfeljebb csak addig van a síron, amíg a sírkőfaragónál a megrendelt sírjel elkészül. A sírra a század elején legfeljebb csak élő virágot helyeztek. Temetéskor a sír többnyire díszítés nélkül maradt. Az első világháború után kezdett elterjedni a koszorú, s napjainkra teljesen általános