Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

ták, csak a fal mellett körben hagytak székeket vagy lócákat. A zenészek az ajtótól jobbra vagy balra foglaltak helyet. A vőfély adta meg a jelet a zene és a tánc megkezdésére. Az első tánc mindig csárdás volt. A vőlegény és a menyasszony kezdte a táncot, majd az ifjúság sorban bekapcsolódott, később az idősebbek is eljártak egy-egy táncot. Menyasszonytánc A menyasszonytánc céljaként egybehangzóan az adományszerzést jelölik meg az adatközlők. Különösen nagy hangsúlyt kapott a szegényebb párnál, mert a menyasszonytánc során befolyt összeg jelentős segítséget jelentett a házasélet indulásakor. A menyasszonytáncra vacsora után, de még éjfél előtt került sor. A menyasszonytáncban a keresztanyáé volt a vezető szerep. Egy tányért bal kezével a feje fölé emelt, a másik karjával átfogta a menyasszony derekát és elkiáltotta magát: „Enyém a menyasszony!" Néhányat fordult és újra kiáltott: „Kié a menyasszony?" A vendégek sorban „megvették" a menyasszonyt. Ki-ki tehetsége, módja szerint dobott pénzt a tányérba és azután megforgathatta a menyasszonyt. A tánc mindig csárdás volt. Amikor a keresztanya úgy látta, hogy mindenki, akinek illett, elvitte egy fordulóra a menyasszonyt, jelzett a vőlegénynek, aki szintén „megvette" a táncot, és mire a keresztanya, de a vendégek is kiáltották, hogy „a vőlegényé a menyasszony", kiszaladt vele a szobából. Követte őket a keresztanya a pénzzel. A komorában vagy egy másik helyiségben megszámolták a pénzt. Az összeget az új asszony a maga holmija közé eltette vagy a keresztanyára bízta a lakodalom befejezéséig. Kontyolás A menyasszony asszonnyá válásának fontos mozzanata az ún. kontyolás, a menyasszonyi ruha levételével a „köznapi" ruhába való öltöztetés. Ebben az „átmenetben" a menyasszony keresztanyja segédkezett. O bontotta le a menyasszonyi koszorút, segített az esküvői ruha levételében, s az újraöltöztetésben. A haj átfésülése, „asszonyossá" tétele, azaz a kontyolás körültekintő müvelet. A menyasszony fejére egy drótból készített karikát tettek. A drótszálat valamilyen kelmével áttekerték. A hajat két oldalon három ágba fekete szatyinggal befonták és a fejtetőre helyezett karikához erősítették. A szatying végét maslira kötötték. Ezt követően a menyasszony fejét piros kázsmérkendővel bekötötték. Racacárés blúzt és babos szoknyát adtak rá, derekára lagos övet csatoltak, a lábán - a század elején - papucs, később félcipő volt. Az öltöztetés után a keresztanya behívta a vőfélyt a komorába és átadta neki a menyecskét. Az bevezette a lagzis szobába a násznép elé. A vendégek közben megálltak, a zene elhallgatott és a vőfély a következőket mondta: Kedves szószóló uramék és vendégek, Ez éjszaka nálunk csuda történe, Kedves menyasszonyunk szűzi koszorúját Ez éjjel fejéről végképp elrabolták. Elrabolta a sors változandó keze És fejére neki e szép főkötőt tűzte. A vőfély intett a zenészeknek, akik a közismert „Asszony, asszony, az akarok lenni..." kezdetű nótát kezdték el játszani. A vőfély egyet-kettőt forgott a menyasszonnyal, majd ezzel a szavakkal adta át a vőlegénynek: „No, Lajos forgasd meg a menyecskédet, hogy ne legyen álmos a guzsalyon".