Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Hívogatás a lakodalomba A vőfély tiszte volt a vendégek meghívása a lakodalomba. Az első hívásra a lakodalom előtti vasárnapon került sor. A vőfélynél egy lista volt, amelyre a meghívandók nevét jegyezték fel. A lakodalomba (esküvőre) elsősorban a rokonokat hívták többnyire a harmadízigleni unokatestvérig bezárólag, sógorokat, komákat, keresztvízi keresztapát, bérmakeresztapát, legénységi és lánysági keresztanyát. A rokonok meghívását kötelezőnek tekintették. Ezt csak nagy harag, viszály akadályozta meg. A nem rokonok közül a vőlegény vagy a menyasszony kívánságára a jó barátját, barátnőjét hívták meg. Ez esetekben személyre szólt a meghívás. A rokonságnál a teljes családra vonatkozott. Az utóbbiakat a vőfély hívta, az előbbieket a vőlegény, illetőleg a menyasszony. A más falubeli rokonság meghívását nem a vőfély végezte, hanem az apa, ritkábban az anya, olykor vele ment a vőlegény, illetőleg a menyasszony. A nem falubeliek meghívása egyszer történt. A falubeli vendégeket a vőfély két alkalommal hívogatta. Egy héttel a lakodalom előtt és a lakodalom előtti napon. Az első világháborúig és még sok helyen hosszú ideig azt követően is a lakodalmat hétfőn tartották. A meghívás tehát vasárnap történt. Az első hívogatás alkalmával a vőfély még nem volt felkendőzve. Fokost tartott a kezében. A vőfélyi megbízatást a pántlikázott fokos bizonyította. A hívogatást a déli harangszó után kezdte. Verses szöveggel hívogatott. Egy példa: Kedves István bácsi bocsánatot kérek, Hogy tisztes házába belépni merészlek. Jövetelem okát elmondom röviden. Egy szép ünnepély van nálunk készülőben, Amelyre kedves családjával általam hívatja Kedves vőlegényünk Galo János, Az ő édesapja és az édesanyja. Holnaphoz egy hétre lesz a lakodalma. Jöjjön családjával, jöjjön, aki jöhet, Szívesen lesz látva a lakodalomba. Készüljenek tehát és jöjjenek el oda, Mert készül ottan az igazi lakoma. A hívogató szöveg elmondása után a gazda megköszönte a meghívást és közölte a szándékát. Ha elfogadta a meghívást, ezt mondta: „Köszönjük, édes fiam a meghívást, elmegyünk". Ha nem fogadta el, a válasz ez volt: „Mondd meg fiam, ne fáradjon hozzánk senki. Sem az esküvőre, sem a lakziba nem megyünk." A visszautasítás csak két esetben fordulhatott elő. Ha a meghívott valamilyen ok miatt neheztelt a vőlegényre (menyasszonyra), vagy a szülőkre és most alkalma nyílt annak kifejezésére. Ez azután az ellentétet elmélyítette. A másik ok a gyász volt. A vőfély azokat a rokonokat is meghívta, ahol gyászoltak. Attól függően, hogy mikor volt a haláleset, ki volt a halott, fiatal, idős stb. döntöttek a lakodalmi részvételről. Ha röviddel azelőtt volt a temetés, vagy bár régebben, de mély volt a gyász, akkor a meghívást nem fogadták el: „Köszönjük a tiszteletet, gyászolunk, nem megyünk a lakziba". A templomi szertartáson, az esküvőn a gyászolók is részt vettek. A vőlegény, illetőleg a menyasszony családja tudta, hogy a gyászolók a lakodalmi vigalomba nem mennek el, de akkor is illett meghívni őket, mert a meghívás a kapcsolat, a rokoni érzés, a baráti szeretet kinyilvánítása volt. A második hívogatásra a lakodalom előtti napon, ugyancsak vasárnap került sor. A vőfélyt ez alkalomra indulás előtt - mind a völegényes, mind a menyasszonyos háznál - földíszítették. Most már a kisvőfély is ment, s őt is ellátták a vőfélyi kellékekkel. A vállukon át damasztkendőt tettek. A fokosukra a pántlikák mellé zsebkendőt kötöttek. A kalapjukat fölbokrétázták rozmaringgal. A hívást csak azoknál a házaknál ismételték meg, ahol előzőleg azt elfogadták. A hívogató szerepe ugyanaz volt a következő kiegészítéssel: Ott iszunk majd két nap hosszú nagy áldomást, Ne várjanak most már éntőlem több hívást. A második világháború után, az 1950-es évektől kezdődően a vőfélyi hívogatás fokozatosan elmaradt. Felváltotta a nyomtatott meghívó, amit postán küldtek el, vagy valaki a családtagok közül, esetleg