Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
Ment a dolog tovább. Azt mondja megint egyszer az asszony: - Tegyünk újra egy próbát. Ha csakugyan szeretsz, akkor tedd meg tizenkétszer egy éjszaka. A bojtár úr pihent három napig, azután megtette tizenkétszer. De ahogy mondani szokták - követem szépen - a tizenkettedik nem sült el. Az asszony ezt észrevette. Nagyon nekibúsult. Másnap az ebédnél a bojtár ismét mondott egy példázatot az ügyvéd úrnak. - Péter Pállal fogadott. Azt mondta Péter, hogy a botjával Pál diófájáról lehajint tizenkét diót. Le is esett mind a tizenkét dió. De a tizenkettedikben nem volt bél. Ezért Pál nem akarta állni a fogadást. Ki itt a hibás? - Péter nem lehet. Ő megnyerte a fogadást. Ő nem tehet róla, hogy a tizenkettedik dióban nem volt bél. Az a fontos, hogy leütötte - adta meg a magyarázatot az ügyvéd úr. így azután megint minden rendben volt a bojtár meg az ügyvédné közt. Az asszony megnyugodott. De most meg az ügyvéd úr állt elő egy példázattal, mert tisztában volt a helyzettel. - Pálnak van egy malma. Péternek van egy kutyája. A malmon van egy lyuk. Azon bejár Péter kutyája, és mind felfalja a Pál lisztjét. Mondja, bojtár úr, mit csináljon Pál? A malmot rontassa-e le, vagy a kutyát lövesse agyon? - Se a malmot le ne rontassa! Se a kutyát agyon ne lövesse! Hanem üttessen huszonötöt a molnárra, hogy mért nem foldja be a malmon azt a lyukat... adta meg a választ a bojtár úr teljes nyugalommal. A húszéves gatya Az első világháború idején a legények húszéves korukban mentek sorozatra, hogy nálunk mondták, vizitációra. Volt erre egy külön terem Tornaiján a Fehér Lóban. Ez vendéglő volt, Fehér Lónak hívták. Az emeletén volt a vizitáló terem. A legényeknek le kellett vetkőzni az alsó és a felső ruhából meztelenre. Úgy kellett a mérték alá állni. A mértéket egy őrmester kezelte. Egy legényen rajta volt a gatyája, mikor a mérték alá állt. Ahogy az őrmester meglátta, rákiáltott: - Hé, le a gatya val! A fiú akart mondani valamit az őrmesternek, de az belefojtotta a szót. Rámordult az egyik bakára, hogy húzza le a legény gatyáját. Ahogy a katona lerántotta, a fiú vesszője abban a pillanatban kiegyenesedett. Állt, mint a cövek. Az őrmester éktelen haragra gerjedt. Mindjárt becsukatta a legényt egy külön szobába. Aztán csak folyton azt mormogta maga elé, hogy fúj disznója. Jött az ezredorvos, kérdezte az őrmestert, hogy megvan-e mindenkinek a mértéke. Az őrmester összevágta a bokáját, és úgy jelentette: - Ezredes úrnak alássan jelentem, egy kivételével mindenki le van vizitálva! - No, és az az egy mért nincs? - Azért, jelentem alássan, mert disznólkodott. És elmondá az esetet. - Nocsak, hozassa elém a fiút! Jön a fiú nagy félénken az öreg ezredes elé. - No, fiam, mi is van azzal a gatyával? - Ezredes úrnak alássan jelentem, ha én a gatyámat kezdem lehúzni, mindjárt feláll a szerszámom. Az ezredes úr szeme felragyog és kérdi a legényt: - Mennyiért adod nekem azt a gatyát, fiam? A vén kecske is megnyalná a sót Az öreg Gyuri bácsi szerette volna megölelgetni a szomszéd Zsuzsikát. Egyszer azt mondta neki Zsuzsika, hogy hozzon egy bögre mézet, akkor játszadozhatnak egy kicsit. Az öreg boldogan ment haza a mézért, mert a felesége éppen nem volt otthon. Zsuzsika meg átszaladt a másik szomszédba a barátnőjéért, Mariskáért. Elbújtatta egy fejszével az ágy alá és rábízta, hogy akkor jöjjön elő, amikor Gyuri bácsi rendetlenkedni akar. Jön az öreg a nagy bögre mézzel, leteszi az asztalra, s máris kapkod Zsuzsika után. De az szalad körbekörbe az asztalon. Akkor kibújik az ágy alól a másik lány: - Hejnye azt a vén bitang istenit magának. Menjen rögtön haza, mert belevágom ezt a fejszét. Nézd már, mit akar a vén kecske! Az öreg eloldalgott. A felesége sokáig kereste a literes bögrét. A két lány így nyerte meg a mézes kenyeret. Kismalac a lába közt Meghalt a kondás számadó. A bojtár legény vette át a tisztséget. Megtetszett neki a szép özvegy kondásné. Megsimogatta a mellit, a hasát meg a farát. Aztán megbátorodott, oszt benyúlt a lába közé. Felhajtotta a szoknyát, és rátette a kezét az asszony szeméremtestére. - Mi ez itt magának, kondásné asszony. - Hát mi volna, kismalac! - No, ha kismalac, etessük meg kukoricával. Van itt nálam egy cső. És megetették egymás után egész éjszaka ötszörhatszor is a kukoricacsővel. Aztán így ment nap mint nap. A kondásné mindig hívta a bojtárt, hogy menjen megetetni a kismalacot.
