Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

- Hát maga nem tudja, hogy egy véka kávé mennyi? Egy véka 30 litert jelent. Tehát 30 liter kávét főzzön nekem. Amikor készen lett a kávé, akkor megkérdezte a pincér Bagit, hogy mit parancsol a kávéval, mennyit hozzon belőle. Azt mondta Bagi, hogy vigyék oda vékában az egész kávét. Amikor két pincér odavitte a kávét, Bagi elkezdett vetkőzni. Levetette a kabátját, levetette a nadrágját és beledobta a kávéba. A görbebotjával belenyomkodta, a cilinderét is beletette és így szólt: - No, igyál! Téged tisztelnek itt, nem engem, mert amikor én itt voltam munkásruhába, a pincérek nem szolgáltak ki, hiába volt sietős a dolgom, csak az urak körül forgolódtak. A rabot vas, a királyt korona illeti Negyvennyolc után Ragályi Ferenc kapitány Csehországban raboskodott, a Teréziavárosban. Sok ideig vasban szenvedtek a rabok. Egyszer ment a parancs, hogy a vasat le kell szedni a rabokról. A büszke Ragályi Ferenc nem engedte magáról levenni a vasat. Dölyfösen nézett az osztrák tisztek szemébe. - A rabot vas, a királyt korona illeti! így nyomorgóit, míg ki nem szabadult. Nem engedett a negyvennyolcból. A pendely és a gatya körül Micsoda buksza! A villanypénzbeszedő szedte a villanypénzt. Egy szegény szép szőke menyecske siránkozott, hogy rosszkor ment, mert éppen nincs egy fillérje se, most nem tud fizetni, hacsak nem lehetne másképpen elintézni. A villanyszámlás kapott a dolgon, és a szép tisztaszobában a díványon elrendezték a számla ügyet. De a fiatalember egyre csak csodálkozott, hát megkérdezte: - Mondja már, kedves, magának gyönyörű szőke haja van, odalent meg olyan fekete, mint a korom. Hogy lehet ez? - Hát, tudja, úgy, hogy tegnap a kéményseprő szedte a pénzt, és neki is ebből a bukszából fizettem. Három példázat, avagy: kecskére a káposztát... Az ügyvédbojtár meg az ügyvéd úr felesége szerették egymást. Titokban találkoztak. Megvolt minden köztük annak rendje-módja szerint. Ha az ügyvéd úr elment hazulról, akkor már, ugye, az asszony meg a bojtár úr csinálták a dolgot. De még éjszaka is, mert a bojtár az ügyvéd úrnál lakott, aztán az asszony mindég besurrant hozzá. így tartott ez sokáig. Egyszer az ügyvéd úr gyanút fogott. Az asszony megszeppent, hogy baj lesz, hát mondta a bojtárnak, hogy szakítani kell. De hogy tudjanak ők egymás nélkül meglenni, mikor mindkettőjüknek olyan jó. Az asszony azt ajánlotta, hogy tegyenek próbát. Feküdjenek egymás mellé, de ne legyen semmi. Ha ezt így megállják, akkor egy darabig majdcsak meglesznek egymás nélkül. Amikor eljött az este, a bojtár úr a szerszámát egy selyemszalaggal a combjához kötötte. így akarta biztosítani magát, hogy ne legyen semmi. De ahogy a szép ügyvédné bebújt hozzá a dunna alá, érezte, hogy feszül a kötés. De azért tartotta magát. Az asszony csodálkozott, hogy lehet ez. Ahogy végigsimogatta a fiút, észrevette a kötést. A szép kicsi kezével addigaddig babrálta a bogot, hogy kipattant. így azután megtörtént megint, aminek történni kellett, ami nekik nagyon jólesett. Az asszony egyre csak sírt, hogy mi lesz velük, hiszen egymás nélkül ők már nem tudnak meglenni. A bojtár biztatta, legyen csak nyugodt, másnap előadja az esetet ebédnél, csak figyeljen, az ügyvéd úr hogyan ítél majd. Úgy is történt. Másnap mind a hárman a kertben ebédeltek. Megszólalt a bojtár úr: - Főnök úr! Van egy ügyem. Sehogyse tudok igazságot tenni. Tessék már meghallgatni. - Mondja csak, bojtár úr! - Péter és Pál szomszédok. Pál kertjében a kecske a fához van kötve, hogy kárt ne csináljon. Péter szomszéd, hogy megviccelje Pál gazdát, átugrott a kerítésen és megoldotta a kecske kötelét. Igen ám, de a kecske átment Péter kertjébe és megette a káposztáját. Tessék mondani, ki itt a hibás? - Csakis Péter! - válaszolt az ügyvéd -, minek engedte szabadon a Pál kecskéjét! Ez értelmes magyarázat volt. Az asszony megértette, hogy ő engedte a kecskét a káposztaföldre. De milyen jó volt, hogy megette a káposztát!