Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Méltóztasson megszagolni Csert hántottak az emberek az erdőn. A felügyelő erdész félvér volt, apja magyar, anyja cigány. A Mik­lós bácsi farakását nem találta rendben, emiatt csú­nyán összevesztek. Miklós bácsi a felügyelőt minden­féle büdös cigánynak lehordta. Az pedig feljelentette őt becsületsértésért a járásbíróságon. Amikor a tárgyalásra került a sor, Miklós bácsi egy hízott libát vitt a járásbíró lakására. - Nagyságos bíró úr, csak azt kérném, hogy mél­tóztassék megszagolni a felperest. Bemennek a tárgyalóterembe. Kérdi a bíró a fel­ügyelőt: - Mivel sértette meg az alperes? - Azt mondta, hogy büdös cigány, nagyságos bíró úr! - Jöjjön csak ide közelebb! A bíró beleszaglászik a levegőbe: - Hát, ember, magának csakugyan van valamilyen különös szaga. Elmehetnek. A kutya tudja a kötelességét A Horthy-rendszerben az öreg gazdálkodónak sok adóhátraléka volt. Ment a végrehajtó a hitessel fog­lalni. A kutya a kapuban morgott, és igen vicsorította a fogát. Bekiabál a hites a gazdának: - Szóljon már annak a dögnek, nem tudunk be­menni. - Dehogy szólok - mondja az öreg -, tudja az a kötelességét. Pár nap múlva két csendőrrel megy vissza a vég­rehajtó. A kutya megint elállta az útjukat. De most már nem szóltak, csak lőttek. Szegény hűséges állatot elveszejtették. Könnyes szemmel vitte ki az öreg a döggödörbe. Régen történt, de még most is emlegetik a kutyát, aki tudta a kötelességét. Puha, mint a szar Bált rendeztek a legények a faluban. Ahhoz enge­dély kellett a szolgabírótól. Kérik az egyik gazdát, hogy menjen, intézze el az engedélyt a bálra hajnali négy óráig. A paraszt hogy biztos legyen a dolog, vitt magá­val egy hízott kakast megy egy kosár körtét. A régi mondás tartotta, hogy vess az ebnek, nem harap meg. És aztán azt, hogy az ajándék a kőfalon is áthág. Alázattal nyújtja a körtés kosarat: - Olyan jó puha ez a körte, mint a szar. A maga foga alá való, szolgabíró uram. A vasutas orvos A vasutas szakmát változtatott. Kitanulta az orvo­si mesterséget. Megy hozzá egy fiatal ember, hogy már egy hét óta fosik. - Tolja le a nadrágot meg a gatyát. Álljon négy­kézláb. Könyököljön le egészen a padlóra, hogy a végbelébe jól bele tudjak látni. Felhúzza a gumikesztyűt, előveszi a vasutas lám­pát. Nézi a fiú végbelét, a lámpával világít, még kö­röz is vele. Bedugja az ujját a végbélbe, a lámpával egyre köröz, mire a fiú hasa nagyot kordul, oszt szembefosta az orvost. - Hát barátom, én itt tehetetlen vagyok. Én ezzel a lámpával a budapesti expresszt is meg tudtam állíta­ni. De a maga hasát képtelenség. Elmehet. A suszterinas és a két úr A suszterinasra ráért a szarás. Az utcán egy kerítés tövénél leült félredolgára. Két úr nézi az emeletről. - Fogadjunk, hogy ha elvégzi a dolgát, megnézi. - No, fogadjunk egy százasba, hogy nem nézi meg. A két úr fogadott és figyelte az inast. Amikor az inas felállt, megnézte. Az az úr, aki elvesztette a fo­gadást, lekiáltott neki: - Mért nézted meg, te hülye! - Azért néztem meg, hogy kettőjüknek elég lesz­e? - kiáltott vissza a suszterinas és elszaladt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom