Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
A rászedett ügyvédek Egyszer egy vadász lőtt egy nyulat. A vállára vetette s ment, hogy eladja a városkában. Az úton jött vele szemben egy ügyvéd. - Hogy a nyúl, öreg? - Öt pengő. - No, itt az öt pengő, vigye el a 15. számú házba, adja oda a szakácsnénak, hogy főzze meg ebédre. Vendéget is hívok rá. A vadász ment tovább. Találkozott egy másik ügyvéddel. - Hogy a nyúl, öreg? - Öt pengő. - No, itt az öt pengő, vigye el ott szembe abba az utcába, a 10. számú házba, mondja meg a feleségemnek, hogy készítse el vacsorára, hívok rá vendéget is. Megy tovább a vadász. Megint jön egy úr. Kérdezi az is a vadászt. Megveszi, kifizeti és magával viszi a nyulat. Az irodában találkozik a két ügyvéd. - Tiszteletem kolléga úr! Az imént vettem egy nyulat. Van szerencsém meghívni tégedet a kedves feleségeddel ebédre. - Én is most vettem egy nyulat. Te pedig este gyere hozzánk paprikásra. Délben siet haza a nőtlen ügyvéd. A szakácsnőtől tudja meg, hogy nem volt a vadász a nyúllal. Restelkedve fogadja a kollégáját. - Hozzánk se hozta el a nyulat az a bitang vadász. Bepereljük, mert becsapott. Nem sok idő múlva beidézik a vadászt a bíróságra. A folyosón egy ügyvédbojtárnak elmondja az esetét. Ajánlja, hogy adna öt pengőt, ha kihúzná a pácból. - Tegye azt, amit mondok, megnyeri az ügyet mondta az ügyvédbojtár. Csinálja a következőt. Amikor behívják, tegye a mutatóujját a szája elé, süvöltsön és mutasson, hogy elszaladt... Akármit szólnak, maga csak süvölt és mutat. Úgy is lett. Jött a hajdú, hogy menjen be. Kérdi a járásbíró: - Hogy hívják? A vadász füttyent és mutat. - Hová való? Füttyent és mutat. Füttyent és mutat. - Ez az ember meg van zavarodva - mondja a bíró. - Nincs ezen mit behajtani. Hajdú! Kísérje ki, hadd menjen haza. Az ügyvédbojtár már várta az utcán. - No, megnyertük a pert, ide az öt pengőt! A vadász füttyentett, mutatott és otthagyta az elképedt ügyvédbojtárt. Mária Terézia meg a trombitás Mária Terézia királynő nagyon szerette a pitykézést. Egyszer egy jóképű kapitányt választott ki magának. Annak aztán minden éjszaka tenni kellett a dolgot a királynővel. Egy éjjel a kapitány már alig bírta, kiment egy kicsit szellőzködni. Ott látja a kapuban a trombitást. - Te! Akarsz-e egy jóképű nőt? - Hogyne akamék, kapitány úr! - örömködött a trombitás. - No, akkor vetkőzz le ingre, gatyára. Bemégy itt a szobába, ott találod a nőt az ágyban. Bújj mellé, ne szólj semmit, és bátran fogj hozzá. Amikor javában dolgozott, a bajusza hozzáért a királynőhöz. Erről észrevette, hogy nem a kapitány. Szól neki: - Ki vagy, fiam! - Én a trombitás vagyok! - Nem baj, fiam! Csak trombitálj tovább! Petőfi meg Domonkos Egyszer Petőfi Sándor Aggteleken járt, hogy megnézze a cseppkőbarlangot. Gondolta, hogy ha már ott van, ellátogat Rudabányára is, megnézi a vaskőbányát. Elindult gyalog Égerszögön keresztül. Amikor Kávára ért, besötétedett. Bement a kocsmába. Leült egy gatyás ember mellé. Az egy fél deci rumot tett eléje, kínálta, hogy igyon. Azt mondja az öreg: - Azért iszom, fiam, rumot, mert baj van a gyomrommal. Ez az én orvosságom. A nevem meg Domonkos. - Az enyém meg Petőfi. - Maga az a híres költő? No, ha így van, szavaljon valamit! Petőfi már mondja is: Ez az utca homokos, Itt lakik a Domonkos, A Domonkos a gatyás, Kostök zacskós, a pipás. Nagyot nevettek. Az öreg a költő elébe tett megint egy fél rumot. Szavaljon még, kérték a többiek is. Aki szereti a rumot, Mert a gyomra folyton morog, Ki-be, ki-be szaladgál, Csak a rum az orvosság. Rum állítja meg a hasát, Már nem kell mosni a gatyát, Addig mindig sárga volt, Amíg rumot nem ivott.
