Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

akkoriban nem kellett más asszony. Nótát is daloltak róla a szüretkor a lányok. Kispalkó a szőlőpásztor A faluban. Úgy őrzi a szőlőhegyet A bukriban. Ha megfogja a nőket, Megzálogolja őket A kunyhóban. Csak a barnát szereti Eszemadta. Nem baj az, ha füstszagú is Az ebadta. Megöleli csókolja, Subáját rátakarja A kunyhóban. Ki hazudik nagyobbat? Ebédelnek az ácsok. Nyárson sütik a szalonnát. Beszélgetnek, tréfálkoznak. Volt közöttük segítségnek egy cigány fiú, a Marci. Odaszól a mesternek: - Mester úr! Kettőnk közül ki tud nagyobbat hazudni? - Nem tudom, Marci. Próbáljuk meg, aki nyer, az kap egy liter szilvóriumot, de mindnyájan isszuk meg! A cigány kezdte: - Egyszer kimentem az erdőbe. A kisbaltámat bedugtam a nadrágszíj alá. Mászok egy fára. Csak mászok, mászok, már egy hete megyek feljebb-feljebb, de még mindig nem látom a tetejét. No, de egyszer elértem, és onnan megsimogattam a holdat. A kisbaltám kicsúszott a szíj alól, és mire földet ért, kirohadt a nyél belőle. - Ez nem hazugság, Marci. Afrikában, ahonnan ti jöttetek, lehetnek olyan nagy fák, hogy a holdat érik. - No, akkor most a mester úr következik. - Valamikor régen - kezdi az ácsmester -, volt nekem egy félszemű kanca szamaram. Látom egyszer, hogy nő a hasa, pedig a csődöméi se voltam vele. Megyek aztán az ólba, hát éppen olyan cigányfiú esett ki belőle, mint te vagy Marci fiam. - Az már nem létezik, mester úr! - No, ha nem létezik, akkor ugorj csak azért a liter szilvóriumért a kocsmába! Majd megisszuk früstökkor. Vidáman falatoztak aztán tovább. yerekek, diákok, kelekótyák