Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

- Mester úr, Józsi koma érdeklődik, hogy kellenének-e még azok a bécsi csinos szőkék, mint régen. - Öcsém - tárta szét a karját Gyuri bácsi - már bele lehet szarni... Olyan nevetés volt, hogy majd lehullottak a kazalról. Kapitány úr, riadó! Stefan Berti a Hoffman kapitány úr pucérja volt Losoncon. Reggel mindig korán kelt, hogy elkészítse a mosdóvizet, a reggelit, kipucolja a csizmáját, és mindent rendbe tegyen. Ha riadó volt, ő ébresztette. De a kapitány úr lassan kelt, sokáig tartott, míg elkészült. Egyszer a kapitány magát gyakorlatoztatta. Berti az üvegajtón figyelte. - Kapitány úr, riadó! Berti nézi az óráját. A kapitány 15 perc alatt öltözött fel. - Kapitány úr, visszakozz! A kapitány levetkőzik, visszafekszik és elalszik. Majd megint: - Kapitány úr, riadó! A kapitány ugrik, Berti méri az időt, 10 perc alatt öltözött fel. - Kapitány őr, visszakozz! A kapitány megint levetkőzik, lefekszik, még hortyog is. Azután megint: - Kapitány úr, riadó! A kapitány villámgyorsan öltözik, és elégedetten mondja. - Jól van! Most már csak 5 perc... Vezényszók Fűszerezve, zaftosán titulálva teltek a katonaéveim. Nap mint nap ökör, szamár, hülye, mafla, ma is zúg a fülemben: - Hapták az anyád! - Fogd be a pofád! - Hogy állsz a sorba, te piszkos! - Hogy felpofozlak, az biztos. - Hapták! Fel a fő! - Üssön meg a kő! A zsolcai huszár Dombi Pál alsószuhai parasztlegény részes arató volt Zsolcán, ahol éppen akkor a 11. huszárezred gyakorlatozott. A legény irigykedve nézte a huszárokat. Nagyon búslakodott, mert őt nem vették be katonának. Egy reggel megy a szomszédba, ahová az istállóba négy huszárlovat szállásoltak. Hát ott látja falubeli jó komáját, Ambruzs Janit. Összeölelköznek. - Melyik a te lovad, Jani? - Ez a sárga. Felülsz-e rá? Dombi Pál ragyogott az örömtől. Háromszor is nekirugaszkodott, de nem sikerült felugrani a lóra. Akkor odamegy az őrmester. A nádvesszőjével az almot ütögette a ló lábánál. És a sárga, Dombi Pál nagy ámulatára, letérdelt. Akkor aztán a legény ült a nyeregben, mint a pecek. De az őrmester megsuhogtatta a nádvesszőt. A sárga pedig elkezdte hányni a farát, Dombi Pál meg verte a fejét a padlásba. Nevették egy ideig. Aztán, hogy kiállta a próbát, kinevezték Dombi Pált tiszteletbeli zsolcai huszárnak, majd megitták rá az áldomást. Két katona a kriptában Két tiszt fogadott a kaszinóban. Az egyik kapitány azt állította, hogy nincs olyan bátor katona az egész ezredben, mint az ő századában Galo János közlegény. Az olyan bátor, hogy éjszaka a temetőben befekszik a kriptályban a halottak közé. A másik kapitány meg azt állította, hogy a legbátrabb katona az ő századában van, Szurdok Miska. Fogadtak húsz arany koronába. A feltétel az volt, hogy a két katona nem tudhat arról, hogy fogadást kötöttek rájuk. Egymásról sem tudhatnak, csak a feladatot kapják meg. Kezdődött a próba. A kapitány magához hívatta Galo Jánost. Két féldecit megitatott vele. - No, János, kimégy a temetőbe. Van ott egy kriptály. Keresel benne egy olyan koporsót, amelyikben már csak csontok vannak. Belefekszel. A koporsó fedelét húzd magadra. Egy botot tarts a kezedben, de akármi történik, meg ne szólalj, és el ne engedd a botot. Úgy cselekedett Galo János közlegény, ahogy a kapitány úr mondta. - No, én elhozatom a legényed kezéből a botot Szurdok Miskával. Áll a fogadás! Hívatja Szurdok Miskát. - Idefigyelj, fiam. Kimégy a temetőbe. A kriptályban keresel egy olyan halottat, akinek a kezében egy bot van, és azt elhozod ide a kaszinóba. Vállalod? Vállalom, kapitány úr! - No, akkor most igyál meg két féldecit, aztán indulj. Megy Mihály a temetőbe, egyenesen a kriptába. Félretolja egy kicsit a koporsók tetejét. Keresi a sötétben a botos halottat. Az ötödik koporsóban ott a bot. - No, ezt kell hazavinni! Húzná ki a botot, de nem megy. Rángatja, cibálja, de sehogy sem bír vele. Most mit csináljon? A parancs az, meg vállalta is, hogy beviszi a botot a ka-