Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

akkor lehet a kollégája, ha ő is annyit „búg" meg a nyájából, mint amennyit a pap az ö nyájából (A kondás és a pap). Egy másik változatban a kondás replikázik a papnak (A községi kan meg a pap). A papról, legátusról, apácáról szóló adomák többsége nem egyedi, nem köthető egy közösséghez, faluhoz vagy tájhoz. Változatai széles körben ismeretesek a magyar nyelvterületen. Pl. „Az apáca, a plébános meg a harangozó" párhuzamait dunántúli és erdélyi területeken is feljegyezték, s az első európai (francia) variánsa a 15. századból való. A papsztorik évszázadok óta vándorolnak az adoma hagyomány országútjain népektől népekig, s még hosszú időn át hálás témaköre marad a vidám történeteket szerető embernek. Katonák, rendőrök, fináncok A tréfás történetek állandó szereplői közé tartoznak a katonák, s általában az egyenruhás emberek. A katona népszerű és kedvelt hős, akiről - ha tréfálkozva is - szeretettel szólnak, az elmondó és a hallgató szimpátiáját élvezi. A régi világ csendőrei, fináncai azonban egyértelműen negatív alakok, s a történetekben mindig nevetségessé teszik őket. Ez tovább hagyományozódott az újabb rendőr-sztorikban is. Figyelemre méltó, hogy a tréfás katonatörténetekben a tiszt, a parancsnok, s mindenekelőtt az őrmester kerül nevetséges helyzetbe, s többnyire az ő alakján, cselekedetén, kiszólásain derül, szórakozik a hallgató. Ez nyilvánvalóan nem véletlen. A katona történetek elmondói és terjesztői elsősorban katonaviselt emberek, akik a nehéz katonasorsra emlékezve elégtételt vesznek elöljáróikon. A pszichikai kielégülés és megkönnyebbülés minden esetben megfigyelhető az elbeszélő magatartásán. Kitűnő kacagtató helyzetkomikum rejlik abban a történetben, amely szerint a kapitány úr egy boldog és boldogtalan katonán tölti ki a bosszúját az őt „boldoggal-boldogtalannal" megcsaló felesége miatt. Nem a megpofozott két katonán nevetünk, hanem a felszarvazott és a hírre ostobán reagáló tiszten. Nevetségessé válik a katonatiszt abban az adomában is, amelyben a nőcsábász férj fiatal felesége egy szentképért egy hónapig szeretkezik a plébános úrral (Kardélezés). Gyakran a parancsnokok butaságát pellengérezik ki az adomák. Természetesen a valóságban nem fordulhat elő olyan eset, mint a lovat vásárló kapitányé, aki elhiszi, hogy az ő fallosza úgy állna, mint a ló farka, ha az ő végbelébe is sót tennének (Feláll a farka). Az ilyen és hasonló példák célja a lekicsinylés, a leböcsmérlés, a nagyon gyakran faragatlan, buta, durva tisztek és altisztek gunyoros kritikája. Harsány derűt fakaszt a kecskét szopó katonák sztorija, amely mögött az értelmetlen parancsnok bírálata áll világjáró anekdotikus ötletbe ágyazva (Egyszer szívni, egyszer nyelni). A katonák nem csak a feljebbvalóikat, hanem magukat is kigúnyolják, s a katonaélet tréfás eseményeit szelíd humorral vagy olykor vaskos szövegezéssel adják elő. Vannak ezek között olyan történetek is, amelyek kiemelkednek az ún. élményadomák közül, s a katonaélet nemzetközi példatárába tartoznak. Érdekes változat a hájat lopó katonának esete. Jót derülünk a két katonán, akiknek a hátizsákjába a gazdaasszony a hájat kőre cserélte ki (Káposztáskő a hátizsákban). Az adoma más magyar területen is ismeretes. Hasonlóképpen megtaláljuk a párhuzamait a lustasági versenynek, vagy a latrinába esett katona adomájának (A leglustább katona, Jano a latrinában). A csendőrök ebben a csoportban két adomában szerepelnek. A nem kívánatos, ellenszenves alakok közé tartoznak, akiknek a megjelenése a faluban mindig feszültséget jelentett. A csendőrök ha „csak" járőröztek is, kemény szigort tartottak, s ha pedig valamilyen intézkedésük volt egy faluban, a kegyetlenkedésük közismert volt. (A történt esetek..., Atyus a búzában című történetében láthattuk az ijedelmet a csendőr érkezésének puszta hírére is.) A nép, a parasztember ahol csak tehette, kijátszotta és nevetségessé tette a csendőröket. Ha a határban megjelentek, percek alatt tudomást szerzett róluk az egész falu. Még a falusi bírók is ellenszenvvel viseltettek a csendőrök iránt. Az orwadászról szóló történetben a bíró az orwadászt értesíti a csendőrök házkutatási tervéről, hogy legyen ideje a zsákmányt elrejteni. A csendőrök nevetségessé tevése némi elégtétel az embereket ért sérelmekért. Az erőszakkal szemben az örök ellenségnek tekintett csendörökre a humor fegyverével lőttek. Szinte megsemmisítő a szlovák drótos szájába adott vélemény, amely szerint akinek nem elegendő egy meg egy év a drótosság megtanulására, az elmehet csendőrnek (A drótos meg a csendőr). A csendörök félrevezetése az orvvadász históriában jóízű szellemességgel is párosul (Mit lő apád, kisfiam?). Ennek az adomának a népszerűségét erdélyi variáns is mutatja. A csendörvilág rosszízű emlékei nyomán a rendőrrel kapcsolatban is számos olyan anekdota alakult ki, amelyben ez az alak - bár nem ellenszenves - a humor céltáblája. Úgy vélem, nagy tévedés lenne a rendőrsztorikban, viccekben valamiféle rendőrellenességet, vagy éppenséggel politikai megnyilvánulást