Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK
A törvény igazságot ad, de nem mindenkinek Az idős emberek példákat emlegetnek arról, hogy hivatalos ügyeik intézése során milyen sok megaláztatásban, rosszindulatú eljárásban volt részük és arról, hogy a bíró igen gyakran annak a javára döntött, aki megkente a kereket. (Lásd: Keni a kereket.) Se ne tudj, se ne láss! Lásd: Ne szólj, ne láss, ne hallj! Ha nem tudod, ne szólj hozzá! Ha nem tudod, ne fogj hozzá! Annak mondjuk, aki olyan dolgokba, ügyekbe is beleavatkozik, amihez egyáltalában nem ért. Szidásként hangzik el akkor, ha az illető ténylegesen elront, tönkretesz valamit. Tudni és akarni, úgy megyünk előre Ahhoz, hogy gyarapodjunk, boldoguljunk, előre haladjunk dolgaink, ügyeink intézésében, céljaink elérésében a tudásra és az akaratra együtt van szükség. Tűkön ül Többnyire várakozással függ össze és nyugtalanságot, idegességet fejez ki. Rendszerint elbeszélésben fordul elő, pl.: Tegnap tűkön ültem a polgármesteri hivatalban, mert attól féltem, hogy nem érem el a vonatot. Tűvé tettem érte mindent Ha valamilyen tárgyat nem találunk, bár mindenütt keressük, ezzel a mondással fejezzük ki bosszúságunkat, így szólunk a jelenlévőhöz, pl.: Nem tudode, hol van a kalapács, tűvé tettem érte mindent, mégse találom. Mondhatjuk akkor is, ha eredményes volt a keresés, de méltatlankodunk a hosszadalmas keresgélés miatt, pl.: Tűvé tettem érte mindent, mire megtaláltam a kalapácsot. Se tücske, se bogara Se tücski, se hajts ki Arról a földműveléssel foglalkozó emberről mondjuk, aki elszegényedett és nincs se lova, se tehene, se disznója, nincs olyan állata, amit a legelőre kihajtson. Az illetőről való beszélgetés közben hangzik el sajnálkozóan (vö. Nincs egy bogara sem). Nem győzte tűvel, cérnával Lásd: Nem győzi cérnával. Mintha tűhegyen ülnék Lásd: Tűkön ül. Összebeszél tücsköt, bogarat Fecseg meggondolatlanul, zagyvaságokat mond a szóban forgó témáról, összehord hetet, havat, a beszédének se füle, se farka (vö. O. Nagy: 318.). Ha nincs tükröd, viszek neked így szégyenítjük meg azt a személyt, aki bennünket - családtagunkat, rokonunkat, barátunkat - méltatlanul kritizál, de ehhez nincs erkölcsi alapja, mert ő a kérdéses dologban hasonlóan hibás, cselekedetei alapján sokkal inkább elítélendő. Ezért mondjuk, adunk neki tükröt, hogy lássa meg a saját hibáit is és csak azután mondjon véleményt.