Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

milyen összefüggésben van a Gömör egész területén ismeretes dalkinccsel? A két kérdés lényegében egybekapcsolódik. A gömöri kiemelkedő tudású dalosaim dalkészletét összehasonlítottam, s megállapítottam azt, hogy hetven-hetvenöt százalékban a dalanyaguk azonos. Ez elsősorban a lírai dalokra vonatkozik. Az ily módon megvizsgált - különböző falukban élő - nótafák dalanyagában mutatkozó huszonöt-harminc százalékos eltérés vajon folklorisztikailag bizonyítja-e a falvak közötti különbséget? Úgy gondoljuk, csupán annak a kimutatása, hogy gyűjtésünk során bizonyos számú dal még a legjobb dalosok repertoárjában sem ismeretes egymáshoz közeli vagy távolabbi falvakban, egyáltalában nem jelenthet olyan eltérést, amiből messzemenő néprajzi következtetést vonhatnánk le. És itt ismét az előadók, a nótafák felől kell a problémakörhöz közelítenünk. Mint említettem, vizsgálataim azt mutatták, hogy húsz-huszonöt százalékos dalanyagbeli eltérés figyelhető meg a falvak egy-egy kiváló dalos individuumának és a közösség egészének az ismeretanyaga között. Voltaképpen tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelzett százalékos eltérések a faluk között nem a közösségek egészére, hanem az egyes nótafák repertoárjában mutatkozó különbségekre vonatkoznak. Ugyanis a vizsgálat során megállapíthattuk azt, hogy az egész területen ismeretes dalok száma sokkal nagyobb - még a nótafák dalkészletének összevetésében is -, mint a sporadikusan felbukkanó dalok száma. Alapul tehát az általánost vettük Gömör egész területére vonatkozólag. Említettem, hogy az általános zenei összképet illetően elsősorban a lírai dalokat vettem tekintetbe. A balladákat külön kategóriaként kezelem, habár kétségtelen, hogy a balladák elterjedése, ismerete vonatkozásában nemcsak Gömör egész területét illetően, hanem a szomszédos falvakat tekintve is jelentős eltérések vannak. Az eltérés tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy-egy vagy több ballada csak sporadikusan bukkant fel, esetleg csak egy helyen került elő. Azonban éppen emiatt nem alkalmas általános következtetés levonására. A ballada nem a tömegek műfaja. A ballada előadását folklorisztikai vizsgálat szempontjából a mesemondók kategóriájába soroljuk. E tekintetben nagy jelentősége van a kiváló képességű előadóknak. Az ilyen individuumok balladai ismeretanyagukkal voltaképpen a közösségből kiválva önálló személyiségekként tekintendők. Egyáltalában nem kétséges azonban, hogy az általuk előadott balladák a közösségi hagyományhoz, a közösségi ismerethez, befogadáshoz stb. sorolhatók. Ez azonban már a vizsgálat más területére tartozik. A gömöri dalos előadók között külön szólnunk kell azokról az individuumokról, akik önálló alkotóként is szerepelnek. Tulajdonképpen csak egyetlen ballada szerzőiről van szó. A közelmúltban született „ballada" (Ezerkilencszázhetvenkettő nyarán mi történt a gesztetei nagy tónál) csak egészen szűk körben, keletkezésének helyén ismeretes, tehát nem sorolható a folklorizáció útján elterjedt balladák sorába, mégis felkeltheti figyelmünket, és több okból is alkalmas általános következtetés levonására. Elsősorban azért, mert a ballada szerzője két kiváló képességű, nagy szöveg- és dallamrepertoárral rendelkező, kellemes hangú személy, Gesztete faluban Csank Dezsőné Imrece Ilona (szül. 1913) és Motyovszky Józsefne Kovács Teréz (szül. 1923). Azért lényeges hangsúlyoznunk a velük kapcsolatos jelzőket és értékelést, mert a ballada szerzői maguk az előadók. Az előadók tehát nem más személy írását, könyvből vagy ponyvalapról való szöveget alkalmaztak valamilyen dallamra; így az átvételnek egy láncszeme kimaradt. Továbbá a saját szerzemény előadása és így voltaképpen terjesztése szubjektív tényezőkből is fakad. Ha a balladák virágzásának periódusába helyeznénk vissza ezt a példát, akkor bízvást megállapíthatnánk, hogy a ballada keletkezésének és a hagyományba való bejutásának egyik nagyon természetszerű és minden bizonnyal gyakori módját figyelhettük meg, amelyre feltehetően számos példa lehetett a ballada múltjának klasszikus időszakában. A gömöri kutatásaim alapján - ide kapcsolva más területeken szerzett tapasztalatokat is - röviden szeretnék utalni az egyén és a közösség kapcsolatára. A szakirodalomból egyértelműen kitűnik, hogy a folkloristák különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak egy-egy jó dalosnak a közösség életében. Kétségtelenül igaz, hogy a kiváló nótafák éppen jelentős dalkészletük révén a hagyomány átadásának fontos tényezői lehettek, de az ehhez a folyamathoz szükséges minden tekintetben ideális miliő a meglehetősen rétegződött falusi közösségben nem volt. A daltanulásnak, a hagyomány átadásának-átvételének klasszikus alkalmai voltak a különböző társas összejövetelek (fonó, fosztó, tor, keresztelő, lakodalom, kocsmázás, pincézés, névnapozás, különböző mulatságok stb.). Fel kellene tehát tételeznünk, hogy a dalos individuum általában megfordult, jelen volt ezeken az alkalmakon. Nyilvánvaló, hogy részt vett ilyen összejöveteleken, amikorra azonban a kiváló dalos jelző megilleti, már koránál fogva is bizonyos alkalmakon (pl. fonó,játszó, bál) nincs jelen. Továbbá a nembeli különbség is oka bizonyos alkalmakról való elmaradásának. Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy