Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

Az amerikás dalok a „nagy vándorlás" időszakára emlékeztetnek. A különböző gyűjteményekben közölt variánsok nagy hasonlóságot mutatnak. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az amerikás dalok zöme adaptációval „készült", a dalrepertoár dalait „alakították" át, azaz bizonyos szó felcserélésével „amerikássá" tették. Említek egy példát. Pap Gyula Palóc népköltemények című gyűjteményéből (1865) idézem: Elment az én uram Idegeny országra. Levelet íratott Hogy menjek utánna. A múlt század közepén lejegyzett dalnak a későbbi „amerikás" gömöri változatából: Elment a szeretőm Dél-Amerikába, Onnan levelet írt, hogy menjek utána. Természetesen nagy számban akadnak olyanok is, amelyek invariáns, saját szerzeményű, egyedi példák. A különböző archívumokban, kéziratos könyvekben lappangó adatok, valamint a recens hagyomány további feltárása nyomán népköltészetünk sajátos, új, gazdag dalcsoporttal bővül. Ez a költészet mondanivalójával a magyar nép történetének sok szenvedéssel teli szakaszát idézi fel. A dalok eredetének, létrejöttének a vizsgálata révén a népköltészet folyton megújuló, alkotóan variáló, az élethez, a „szükséglethez" igazodó folyamatába nyerünk bepillantást. Most itt az amerikás dalok kapcsán a gömöri hátteret villantom fel, s röviden, éppen csak utalásszerűén szólok a kivándorlásról, amely hosszú időn át szülője volt e daloknak. Az Egyesült Államokba való kivándorlók sorában a gömöri falvak embereit éppúgy ott találjuk, mint az ország, a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű, munkát és új életet remélő embereit. A megye összes falujára vonatkozó adatok és a részletek vizsgálata külön tanulmányt kíván. Példaként a Turóc-völgyi Lévártról való kivándorlást említ. Ebből az alig ötszáz lelkes faluból 1879-ben ment el az első ember Amerikába, néhány év múlva többen követték, s a századfordulón lényegében már nem volt olyan szegény család, amelynek egy férfitagja vagy a rokonságból valaki a nagy útnak neki ne vágott volna. Sokan maguk után vitették a családjukat is. Mint az országban mindenütt, a kivándorlás oka Lévárton és környékén is a szegénység volt, s az a reménység, hogy az Egyesült Államokban jó munkalehetőség nyílik, s hazatérve a keresetből földet vesznek, házat építenek. Az elvándorlás hosszú és nehéz útja a századfordulóig Fiumébe vonattal, onnan hajóval vezetett Amerikába. Később Hamburg és Bréma kikötőjéből indultak, mivel onnan az út rövidebb ideig tartott. Az egyik dalban (Mikor kezdtem a tengeren utazni, Germán hajó kezdett vélem süllyedni) a germán hajó nyilvánvalóan már erre az útvonalra mutat. A nagy vándorlási periódus a századfordulóra esett, ez volt az első hullám. A világháború megállította a folyamatot, majd a háború befejezése után néhány évre ismét megindult a kivándorlás, már nem közvetlenül az Egyesült Államokba, hanem Kanadába, de akik tehették, átmentek az Egyesült Államokba. A két világháború közötti kivándorlók közül sokan Dél-Amerikába kerültek. A dalszövegekben egyaránt utalás történik Dél-Amerikára és Észak-Amerikára (az előzőre 1. a fenti idézetet; az utóbbihoz: Fényes csillag, jaj, de sokat utazol, Nem láttad-e a rózsámat valahol? Láttam biz én, ÉszakAmerikába, Dolgozik a nevijorki vasgyárba). A kanadai, a dél-amerikai magyar - ill. lévárti - kivándorlók többnyire beolvadtak a helybeli lakosság kevert tömegébe. Akik az első hullámban az Egyesült Államokba mentek, egy helyre kerültek, egy csoportban maradtak, s így nemcsak a honi hagyományokat tudták jobban megőrizni, hanem az óhazához (ezt ókontrinak nevezik a dalokban) való ragaszkodásuk is erősebb volt, s a kapcsolatot is szorosabban tartották. A visszaemlékezések szerint az első csoport kivándorlói az Egyesült Államokban - bár nehéz körülmények között - aránylag jól kerestek, sokan családjukat maguk után vitették; voltak, akik gyakran hazalátogattak, majd miután anyagilag kellően gyarapodtak, végleg visszatelepültek. A lévártiak úgy emlékeznek, hogy az amerikai keresetből az első világháborúig több mint húsz ház épült, eltűntek az összes szalmatetejü lakóépületek. A századfordulón mindössze egy jó ivóvizes kút volt Lévárton, az 1910-es évekre már tizennégy olyan kút készült amerikás pénzen, amely megfelelő ivóvizet adott. Jelentős változás következett be az anyagi kultúra több ágában. Az új házakba új bútorok kerültek. Emlegetik, hogy Jolsván három asztalos meggazdagodott az Amerikából hazatelepültek rendeléseiből. Az épületek és a bútorok mellett különösen a viseletben, öltözködésben következett be jelentős változás, átalakulás. Mindezekkel, a kivándorlással, a hazatelepüléssel, a kultúra változásával stb. részletesen egy külön közleményben foglalkozom. Az elmondottakkal csak érzékeltettem egy sajátos periódust, amelynek számos eleme maradt a népi kultúrában. A népköltészetben az amerikás dalok őrizték meg leghívebben a kivándorlás emlékét. Vásári nóták, koldusénekek, vidám dalok Mind a vásári nótákat, mind a koldusénekeket szükséges műfajilag közelebbről megvizsgálnunk. Mindenekelőtt hangsúlyozom, hogy a vásári nóták csak reprodukálva kerülnek elénk, néhány kiválóbb