Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK
Kifingotta a bába a fogát Gyermeknek mondják tréfálkozva, ha annak a első fogai kiestek. Első találkozáskor így szólnak neki, aki egyébként emiatt szégyenkezik: Péterke, hova lett a fogad, kifingotta a bába? A játszótársak is boszszantásul így tréfálkoznak: Nini, Tóth Peti fogóit kifingotta a bába. Kimutatja a foga fehérjét Bírálóan és elmarasztalóan hangzik el arról, akinek a jellemében, magatartásában csalódtak, akiről a szóban forgó tettet, cselekedetet nem tételezték fel, s most kinyilvánította igazi énjét: Kimutatta a foga fehérjét. Az ilyen személyről rendszerint jó véleménnyel voltak, aki kellemes benyomást keltett embertársaiban, csak a legjobbat tételezték fel róla, s ezért különösen nagy a csalódás és a meglepetés (vö. O. Nagy: 170.). Kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta! Saját magunk törődjünk dolgainkkal, problémáinkkal. Ha valamire szükségünk van, szeretnénk valamit a magunk számára megvenni, megszerezni vagy elintézni, nekünk kell rajta lenni, hogy sikerüljön, ne várjuk mások segítségét, támogatását, mert abban rendszerint csalatkozunk. Kiolvassa a béka a fogad A tátott szájú gyereknek mondogatták. Ezzel azt akarták elérni, hogy a gyermek megijedjen, vigyázzon a szájtartásra, csukja össze a száját, mert csúnya, bamba kinézésű a tátott szájú gyerek. Nem fűlik hozzá a foga Főleg gyermekkel kapcsolatban hangzik el, akit megbíznak valamilyen munkával, de kedvetlenül, tessék-lássék módjára végzi. Olykor a felnőtt is mondja önmagáról, ha egy nem neki tetsző munkát csinál, vagy éppen akkor nincs kedve, hangulata a dologba kezdeni. Otthagyta a fogát Háborús történetek, események elbeszélésében fordul elő. Arról mondják, aki a harc, a támadás során meghalt, vagy egy harci vállalkozás során pusztult el. Rendszerint olyan esemény felidézésekor hangzik el, amelyben az illető vagy maga vállalkozott egy feladat elvégzésére, vagy kijelölték egy olyan akcióra, amelyben az életét vesztette. A halálos végű verekedésről való beszélgetésben is elhangzik (vö. Fűbe harapott. - O. Nagy: 175., 179.). Szívja a fogát Arról mondják, aki láthatóan bosszankodik valamilyen dolog miatt, amit ellenére tettek, vagy amit ő rosszul, hibásan végzett el, illetőleg ha nincs kedvére valamilyen kérésnek, feladatnak a teljesítése. Pl. pénzt kérnek kölcsön, kölcsön kérik a szerszámját, költséggel járó vendégségbe hívják stb. Vacog a foga A félelemtől vagy a hidegtől. Történet elbeszélése kapcsán hangzik el, amely szerint a szóban forgó személy olyan helyzetbe került, hogy a félelemtől, az ijedtségtől: Vacogott a foga. A kemény hidegben mondják: Úgy fázok, hogy vacog a fogam (vö. Égnek áll a haja; A haja szála is az égnek állt; Hideg rázta; Mintha hangyák futkosnának rajta; Kővé dermedt; Sóbálvánnyá vált; Megállt bennem az ütő). Jobb, hogy ne fogadj, mintsem hogy fogadj és ne teljesítsd Az adott szónak minden körülmények között eleget kell tenni, éppen ezért legyünk körültekintőek, amikor ígéretet teszünk, nehogy olyasmit mondjunk, amit nem tudunk teljesíteni, mert szégyenben maradunk, elveszítjük szavunk hitelét és esetleg a becsületünket is. Foghegyen eszik Lassan eszik, nem esik neki jól az étel, válogat, turkál a tálban. Akkor szokták mondani, ha a gyermek - olykor a felnőtt - betegség vagy más ok miatt étvágytalan, emiatt aggódnak s így jellemzik az állapotát. Foghegyről beszél Elítélő szólás arról, aki tiszteletlenül, sértően, kurtán-furtán beszél. Az ilyen személyt beképzeltnek, nagyképűnek, udvariatlannak tartják, illetőleg régen azokról a jómódúakról, pökhendi úriemberekről