Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK
szek, a banda néhány tagja nagymértékben befolyásolta a dalok „választását". Ilyenkor a kiválóbb dalos individuumoknak - akikről később részletesebben szólok - háttérbe szorul a kiválasztó szerepük. Mindezekhez hozzá kell tennem azt is, hogy mind a daloláshoz, mind a zenéhez kapcsolódik megfelelő pillanatokban a tánc is, s ilyenkor a három együtt funkcionál, szinte egységet alkot. A lakodalom szokáskörében Gömörben a múlt század eleji feljegyzések szerint az első jelentősebb dalolási alkalom a kézfogáskor volt: „Minthogy pedig ez a' dolog késő estve kezdődik, és sok hosszas és tekervényes beszédekkel és czeremóniákkal jár: tehát a' kézfogás éjfélnél előbb meg nem esik. Ekkor hívogatják osztán éjfél után a' vendégeket, felvervén édes álmokból mindent, valakit meghívni akarnak. A' gazdasszonyok pedig tűzhöz teszik az étkeket, hogy hajnalra elkészüljenek. Az alatt a' pályinkázás szüntelen foly; a' vendégek egymás után gyülekeznek, 's tehetősebb helyeken, a'hol mu'sikus van, tánczolnak, a' hol pedig nincs, daliának" (B. S. 41-42.). A leírásból úgy látszik, hogy ez alkalommal - a tehetősebbeknél - már lehettek muzsikusok is, tehát a dalolás hangszeres zenéhez is kapcsolódhatott, bár a leírás szerint a zenére táncoltak, s csak akkor daloltak, ha muzsikus nem volt. A másik jelentősebb közösségi dalolási alkalom a csíkcsinálás, a csigacsinálás volt. A lakodalom előtti vasárnapon készítették a tyúkhúslevesbe a csík-ot. Ez a lakodalomnak lényegében munkaalkalma egy szűkebb körű közösségnek a szórakozási lehetőséget is nyújtotta. A résztvevők daloltak, tréfás történeteket mondtak, s gyakran játékokra is sor került; a végső táncot pedig nótaszóra mindig eljárták. Ezen az alkalmon muzsikusok még nem voltak jelen. Szórványos példák vannak arra, hogy a zenészek - cigánymuzsikusok - a befejezéskor megérkeztek a legények hívására, és a táncot a résztvevők zenére járták. A dalok, a dalolás irányítója - tekintve, hogy a csíkcsinálás, a csigacsinálás női munka, s a befejezés felé érkeztek a férfiak - rendszerint egy jó dalos asszony volt. Az akkor elhangzó dalokat tematikailag aligha lehet körülhatárolni. A szerelmi daloktól a legkülönbözőbb tréfás dalokig, müdalokig, magyar nótákig, kupiékig minden sorra került. A századfordulón a lakodalmat megelőző szombaton este (a két világháború közötti években vasárnap a litánia után) vitték a menyasszony ágyát, a vőfély-kikérő szerint „minden cókmókjáf ' (a jelzett időben a lakodalom, illetőleg az esküvő napja szerda volt). Az ágyvitelnél mind a menyasszony, mind a vőlegény képviselői jelen voltak. A megfelelő szertartásos kikérés után a vőlegény képviselői az ágyat a dunnát, a párnát - szekérre rakták, majd nótaszóval vitték a völegényes házhoz. Azokon a helyeken, ahol ökrös szekéren vitték az ágyat, ott a kísérők, főleg a menyasszony barátnői, a szekér mögött haladtak. Az ágyvitel „indítója" az országosan közismert Este viszik a menyasszony ágyát kezdetű nóta. A lakodalmi szertartás mozzanataiban jelentős közösségi dalolási alkalom volt a menyasszonykikérés. A múlt század eleji hagyomány szerint: „A'mu'sikusok az úton folyton folyvást mu'sikálnak, az asszonyok s' leányok pedig tele torokkal daliának." Ha más faluból hozták a menyasszonyt, szekérrel mentek érte, s ehhez az úthoz sajátos szokás, a szalmatűzgyújtás kapcsolódott: „a 1 kocsis minden futamra megállván, levet egy csomó szalmát, mellyből lángoló tüzet gerjesztenek, 's a' tonnát elővévén, mindnyájan két három üveg pályinkát a' tűz körül állva megisznak. Ez így megy, valamíg a' menyaszszonyos falut el nem érik. Itt ámbár a' szállás már előre elvan beszéllve és rendelve: a' vőfély pedig bemegyen a' már tudva lévő házhoz szállást kérni. Ezt ismét sokáig szokták tartóztatni és erőltetve itatni, a' míg a' többiek folyvást a' falu' végén tüzelnek, isznak és várakoznak." (B. S. 43-44.) A menyaszszonyt csak hosszas ceremónia után adják át a vőlegény küldötteinek. Ahol ugyanabban a faluban van a menyasszony, a völegényes ház vendégei elindulnak a menyaszszonyos ház felé. A kikérés után a két ház vendégei, a násznép együtt megy a hit-re. Az igen gyakran rendkívül nagyszámú lakodalmi közösség már a menyasszony kiadása előtt az udvaron és az úton, majd a templomba vonuláskor mind muzsikaszóval, mind anélkül lényegében megszakítás nélkül dalol. A lakodalmi dalolással kapcsolatban csak részleteket villantottam fel, mintegy a dalok hátteréhez szándékoztam példát nyújtani. Szeretnék még röviden utalni a lakodalmi vendégek nótájának sorbani, egyenkénti eldalolására. A Turóc-völgyén szokás, hogy a lakodalomban a zenészek az asztalnál ülő vendégek nótáját egyenként elmuzsikálják. A szószóló nótájával kezdik, majd a menyasszonyéval és a vőlegényével folytatják, utána pedig sorban, ahogy az asztalnál ülnek, a vendégek nótái következnek. A dalokat a zeneszóra együtt éneklik a jelenlevők. A „sornótázásra" azért is hívom fel különös nyomatékkal a figyelmet, mert ez kitűnő alkalom volt arra, hogy a résztvevők olyan dalt is megismerjenek, amelyet még nem ismertek, vagy régi, ritkábban hallott nótát felelevenítsenek. A lakodalom vendégei között voltak idegen falubeliek vagy olyan helybeliek, akik hosszabb-rövidebb ideig más községben laktak, vagy gyakorta eljártak más területre munkát vállalni stb. és új, addig a faluban nem ismert nótát hoztak.
