Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

A szlovákok agyon is verhettek volna. Nagyon jó helyen vagyunk Csehországban. A csehek legalább nem verik a magyarokat. Munkát adnak, enni adnak, mit akarunk még többet! Menjünk csak vissza oda, ahonnan jöttünk! Letaglózva botorkáltunk ki az épületből. Bene Pali összeroskadt, mint akinek minden reménysége odalett. Ez a magyar valóságos lélekgyilkos. Ha nem tud segíteni, legalább biztatna. O vert agyon bennünket. Mert a hitünket elvenni, az utolsó reménysugár szálait elvágni a legkegyetlenebb gyilkos cselekedet. De a kudarc mégsem tört meg bennünket. Nap nap után arról beszélgettünk, hogyan lehetne innen megszabadulni. Eddig nemcsak magamra gondoltam, hanem mindenkire, aki Protivínbe került. Szorosra fonódott a kapcsolat közöttünk. A sors összekötött bennünket. A sikertelen kísérlet után eszembe jutott az Amerikában élő két néném. Hozzájuk kellene fordulnom. De ez már csak a magam ügye. Talán rajtam és a családomon segíthetnek. Levelet írtam mind a kettőnek, Magdinak Clevelandbe, Ilonnak Vintondebre. Megírtam nekik szerencsétlen helyzetünket. Leírtam végig az elhurcolásunk történetét. Kértem őket, küldjenek befogadó levelet. Édesanyánk idős, nem bírja az itteni megpróbáltatást. Kimennénk innen mindnyájan, együtt lenne a család. Ha távol is a szülőföldtől, mégis szabadon. Pár hét múlva mind a két nénémtől megérkezett a levél, meg egy hivatalos irat is, a befogadó nyilatkozat. Megírták, menjek Prágába az amerikai nagykövetségre. Ott kell elrendezni a dolgot. A

z amerikai nagykövetségen Prágában A prágai utam az amerikai nagykövetségre emlékezetes eseménye és fordulópontja az életemnek. Az amerikai követség épülete nagy téglafallal volt körülvéve. A kapunál cseh katona állt őrséget. Kérte tőlem az igazolványt. Elővettem az Amerikából kapott levelet. A katona megnézte, azután a kapu oldalán megnyomott egy gombot. Akkor kijött egy amerikai katona. A leveleket elvitte, és vagy öt perc múlva ismét megjelent, intett, hogy menjek utána. Teljesen elámultam, amikor a hatalmas kapun beléptem. Egy szép nagy palota állt a park közepén. Több kisebb épület is volt még körülötte. Ez nem olyan, mint a magyar ügyvivőség, jutott hirtelen az eszembe. A fogadtatás is más volt. A katona egy nagy előcsarnokba vezetett. Ott leültetett, majd kisvártatva visszajött egy nővel és egy derék férfival. A nő tökéletes magyarsággal szólt hozzám. Közölte, hogy ö lesz a tolmács. Megkérdezte, hogy van-e nálam fegyver vagy valamilyen szúró eszköz. Emeljem fel a kezem. A nagy darab férfi odalépett hozzám. Körültapogatott. Intett a nőnek, hogy rendben van, mehetünk. A tolmácsnő elvezetett egy szépen berendezett terembe. Több asztal volt ott, körülötte fotelek. Az asztalokon újságok, nápolyi, csokoládé, limonádé. A nő leültetett egy fotelbe. Ami az asztalon van, abból fogyaszthatok. Rámutatott egy ajtóra, hogy ott a vécé, ha szükséges. Itt várjak, amíg visszajön. Ekkor délelőtt tíz óra lehetett. A nagy szoba hamarosan megtelt. Az emberek halkan beszélgettek vagy újságot olvasva várakoztak. A sok idegen újság között volt egy magyar is. Szabadság volt a neve. Az első betűtől az utolsóig elolvastam. De bizony a magyarokról nem volt benne egy szó sem. Jóval elmúlt dél, amikor rám került a sor. A tolmácsnő megjelent. Leült mellém és elmagyarázta, hogy mit kell tennem, illetőleg mit nem csinálhatok. A kezemet ne tegyem a zsebembe, de ne is mutogassak vele, tartsam szépen magam mellett. Csak akkor szóljak, ha kérdeznek, és csak a kérdésre válaszoljak. 0 mindent lefordít, amit én mondok, de ne rá nézzek, amikor beszélek, hanem a tanácsos úrra. Majd ő szól, amikor távoznunk kell. Egy hosszú folyosó végén egy párnázott ajtó előtt megálltunk. Megnyomott egy gombot. Kis zöld lámpácska gyulladt ki. Ekkor megnyitotta az ajtót és beléptünk egy nagy, tágas szobába. Szép bársonyszékek és heverők voltak benne. Középen egy hatalmas íróasztal. Mögötte egy középkorú férfi és kissé jobbra töle egy kisebb asztal mellett két férfi ült. Az asztal mögött ülő férfi felállt. Megálltam előtte és jó napot köszöntem. Láttam, hogy a néném papírjait a kezében tartja. Az első kérdése az volt, hogy miért akarok Amerikába menni. Elmondtam röviden, hogy a családommal együtt elhurcoltak a falumból ide, Csehországba, cselédnek. Rögtön közbeszólt, hogy nem önként jöttünk? Ez nagyon érdekelte. Mondjam el, hogy történt.