Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

IX. A CSERPÁKOK

IX. A cserpákok A miskolci Herman Ottó Múzeum elődjébe I908-I9II között Istvánffy Gyula hozott be tíz, egymáshoz hasonlító, kb. fél vagy háromnegyed literes és két kisebb füles faedényt. A gyűjtés pontos helyét az iratok nem őrizték meg. A ma rendelkezésünkre álló leíró kartonokat 1955 júniusában Lajos Árpád készítette. A tárgyakat pásztor ivóedényeknek nevezte; eredetük helyéül Szlovákiát jelölte meg. A tíz nagyobb edény valószínűleg nem egyetlen kéz munkája lehet, esetleg nem is egyetlen helységben készülhettek. Ezt a feltételezést erősítik meg a hátrább ismertetésre kerülő, más múzeumokban őrzött darabok is. A Néprajzi Múzeumban, Budapesten tizennyolc, a balassagyarmati Palóc Múzeumban pedig további két régi gyűjtésű darabot találtam az északi megyékből. E két intézményben már cserpákként tartják nyilván a tárgyakat. Ezeken kívül két publikáció közölt a 20. század elején cserpákokat: Nécsey István az Ethnographia Értesítőjében, 1900ban

81 és Bátky Zsigmond az Útmutatójában 1906ban.

82 A magyar néprajzi és népművészeti irodalom azóta megfeledkezett róla. A 20. században a tárgyat néha a Kárpátok hegyi, jobbára havasi juhászszállásainak életével foglalkozó tanulmányok említik. A magyar muzeumokban őrzött cserpákok formailag egymáshoz nagyon hasonlítanak. Különbségek - a fülük kivételével - jóformán csak a test magasságának és szélességének arányaiban mutatkoznak. Ezt pedig - az esetleges helyi szokások mellett - a nyersanyag mérete és minősége szabhatta meg. Űrtartalmuk jobbára 3 és 7 decüiter; tehát az ivócsanakoknál jóval nagyobbak. A legtöbb cserpák négy, tulajdonképpen egyforma darabból áll: 1. A testet képező, alul szűkülő, viszonylag vékony, szépen megmunkált, jobbára keményfa hengerpalástból; 2. Ennek aljába behelyezett és rögzített, kerek, leginkább puhafa fenékből; 3. Keményfából készített, attraktívan faragott és illesztett fülből; 4. A mindhárom részt az edény alján összefogó abroncsból. Ezek fából vagy lemezből készültek.Valószínűleg régebben, a faabroncsok speciálisan megkötött vesszőgúzsból is készülhettek. A fém megkötők általában rézből vannak. Az edények testének külső felülete - szemben az ivócsanakok jelentős részével - dísztelen. Csak kevésnek van felül körül, a peremén kívül enyhe, homorú bemetszés. Díszítések csak az edények fülén találhatók. 81 Nécsey István, 1901. 82 Bátky Zsigmond, 1906.