Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)
V DÍSZÍTETLEN TESTŰ IVÓCSANAKOK
V Díszítetlen testű ivócsanakok A muzeális gyűjteményekben őrzött észak-magyarországi ivócsanakok egyharmadának-egynegyedének csészéjén nem találunk díszítést. Vannak olyanok is, főként a legújabbak között, amelyeknek külső és belső felületét nem munkálták ki simára, amelyeknek a tapintása szinte durva (10/C.kép). Ez az edény azért is figyelemre méltó, mert a faeszközeiről és a fafaragásáról ismert bükkalji településen, Cserépfalun (Borsod m.) készült. Itt említhetjük a 26/D. képen közölt mályinkai (Borsod m.) csanakot is. Néhányat csak bicskával faragtak ki, és meglátszik az edény felületén a kés nyoma. Akadnak olyanok is, amelyeknek a díszítések, pl. a domború ornamensek közötti felületen szándékkal hagyták meg a faragóbicska nyomát. A csanakok többségét azonban mind belül, mind kívül valamivel simították, szinte polírozták. A csanakok felülete a használat során is simábbá vált, de kopott is, és a díszek halványodtak. Mind a felület kialakításában, illetőleg a későbbi alakulásában a fa anyagának is nagy szerepe volt. A díszítetlen edényeknek gyakran fogójuk is egyszerűbb. Természetesen van példa ennek ellenkezőjére is. Az a tapasztalatom, hogy a testük fala is vékonyabb; a faragáshoz ugyanis erc5sebb edényfal szükséges. A fa ivóedények felületének kezelése, díszítési módja idővel is változott. Nagyobb arányű volt a díszítetlenek aránya a 19. században, s az ornamentálás aránya a 20. században fokozódott. Azokban a muzeális gyűjteményekben tehát, ahol csak századunk közepén indult meg a néprajzi és a pásztorművészeti gyűjtés, ott a díszítési módok aránya is más képet mutat; bár ezt - összességében - a Néprajzi Múzeum gyűjteménye nivellálja. Meg kell azonban említeni, hogy a dísztelen edényeken is elég gyakran előfordul a farkasfogakból kialakított sor a perem alatt vagy a fenék fölött, vagy mindkét helyütt. A díszítetlen testű ivóedényeket - az elterjedésterületi arányok érzékeltetése miatt - megyénként mutatom be. A múzeumokban őrzött csanakok egy részének a régi topográfiai meghatározása "Felsőmagyarország": Ilyen a 10/A. képen közölt gömbölyded alakú, szépen polírozott felületű csanak is. A szokatlan alakú edénykének emelkedő állású, kis, kerek hűéből három egymásba kapcsolódó karika lóg le. A szép felület mellett egyetlen dísze a három karika szélén látható vésett, kettős berovátkolás. Nógrád /negye településeiről jelentős számú sima testű csanakot találhatunk a balassagyarmati Palóc Múzeumban, a budapesti Magyar Néprajzi Múzeumban és a debreceni Déri Múzeumban is. A legkorábbiakat, 1897-ben, még Jankó János gyűjtötte: Sóshartyánból származik egy teljesen díszítés nélküli hosszú fülű és kanáltestű darab (14/B. kép). A SO
