Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
II. A NÉPMŰVÉSZET FELFEDEZÉSE ÉS FELÉRTÉKELŐDÉSE A SZÁZADFORDULÓN
támogató művészeket, értelmiségieket is. Ez a szemlélet is közrejátszott abban, hogy az eredeti mintákkal és motívumokkal egyenrangúnak, söt korszerűbbnek tekintették a stíluseszményeknek megfelelően áttervezett, finomított, stilizált díszítményeket. „A népművészeti motívumokat gyűjtő és tervező »müvesz« típusa tehát már a századvégen megjelenik." 9 Ezt teszi Gyarmathyné, aki hímzőasszonyainak újrarajzolja a kalotaszegi varrottast. Hasonló szemlélettel készülnek a német-osztrák hatásokat az erdélyi fafaragó hagyományokkal ötvöző kalotaszegi fafaragó iskola és műhely termékei. Ács Lipót újratanítja nemcsak a sárközi főkötővarró asszonyokat, hanem Steig Flórián fazekasmester számára egyenesen „artisztikus szempontból tökéletesített" darabokat tervezett, melyeknek „a magyar népművészet utánérzésének jellegét" kellett mutatnia. Ezzel a szemlélettel tervezett a századelőn Benczúr Gyula festőművész matyó hímzésmintát mezőkövesdi asszonyoknak. A háziipari tevékenység ébrentartását és a szakoktatás összekapcsolását képviselte a gödöllői szövőtelep a század elején. Programszerűen vállalta fel a hivatalosan is támogatott háziipari tevékenység különböző területeit: a termelést, az ősi technikák felújítását és újratanítását, a motívumgyüjtést és a hagyományos mintakincs modern szellemű újrafogalmazását. 10 „Gödöllő mégsem háziipar, több annál, mert művészi programja a szecessziónak egy új életkultúrára törekvő igényét fogalmazza meg a népművészet életre keltésében" állapítja meg Bellák Gábor." A gödöllői műhely a magyar szecesszió egyetlen szervezett társulása volt, amely baráti társaságból, családi kapcsolatokból szerveződött müvészteleppé. Az alkotótelep szerveződése 1901-ben kezdődött meg, amikor Körösfői Kriesch Aladár Gödöllőre költözik. Az Iparművészeti Társulat tagjaként a feloszlott pozsonyi szőnyegszövő iskola, valamint a csődbe került torontáli szőnyeggyár hagyományait megmentendő alkalmas feltételeket teremt a munkához. 1904-ben 50 résztvevővel indult meg a szőnyegszövés Gödöllőn. 1905-ben a Magyar Iparművészeti Társulat Koronghi Lippich Elek minisztériumi főtanácsos kezdeményezésére anyagi támogatást szavazott meg a gödöllői iparművészeti telepnek. Az első sikerek után többen - köztük világot járt, tapasztalt művészek - csatlakoztak a gödöllőiekhez. így vált az iparművészeti műhely művészteleppé. A gödöllőiek is a korszakban nagy hatású ruskini szemléletet vallották, a művészet és a mindennapi élet közelítését szorgalmazták, s a kézművességet az élet minden területére igyekeztek kiterjeszteni. A szecessziós összmüvészet jegyében szinte minden műfajban dolgoztak. A telep létrehozásában alapvető szőnyegszövés mellett más iparművészeti ágakat is müveitek, bútorokat, lakásbelsőket terveztek, de freskófestészettel, üvegablakok tervezésével is foglalkoztak, és bőrmunkák, kézi hímzések, gyerekjátékok, továbbá könyvillusztrációk és grafikák sora is kikerült a műhelyből. Mind Kőrösfői, mind társai mesterséges kategóriának tartották a képző- és iparművészet közötti különbséget, mert nem az a fontos, hogy valaki monumentális freskót vagy díszpárnát tervez, hanem az, hogy ki mit ad a munkájába. A gödöllői műhely alkotói a ruskini és morrisi kézműipar-centrikus élet- és müvészetszemléletet a magyar néphagyományok, a népművészet emlékeinek az „összművészetbe" emelésével egészítették ki. A gödöllőieknek a háziiparhoz, kézművességhez való viszonya tehát speciális volt, művészi programjuk komplexebb, benne a háziipar csak lehetőség volt ahhoz, hogy népművészet iránti érdeklődésüknek és áhítatuknak 9 Bellák G., 1986. 22. 10 Vö. Geller K.-Keserű K., 1987. 11 Bellák G, 1986.23.