Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

épülete szerencsésen megúszta az égi és földi vihart, minden érték a helyén maradt, csak üveghiányosság van, az épület ablakai és a szekrények vakoskodnak még mindig." Az intézmény az őskor, a barlangi élet tárgyainak feltárása és rendezése után újabban a magyar középkor emlékeinek felkutatását tűzte ki feladatául. A diósgyőri és a többi korabeli vár, valamint Muhipuszta környékének kutató ásatásai értékes eredménnyel jártak. A régészeti kutatással párhuzamosan gyűjtötték a néprajzi anyagot. „Kutatásainkat, mihelyt a körülmények megengedik, teljes erővel folytatjuk" - idézi befejezésül ismét Leszih Andort a tudósító. A távlatos szándék és a sanyarú napi helyzet ellentmondásosságát tanúsítja a lapokban február elején közzétett hír, miszerint a múzeum könyvtára a tüzelőanyag-hiány miatt hétköznap csak délelőtt 9-1-ig használható, a délutáni órákban nincs könyvtári szolgálat. Viszont a jövő érdekeire való tekintettel jelenteti meg az intézmény felhívását a múzeum március elején: „A Borsod-Miskolci Múzeum fokozott gonddal gyűjti a történelmi emlékeket, hogy azokat az utókornak is megőrizhesse. Erre való tekintettel arra kéri a nagyközönséget, hogy a most használatból kivont, vagy tévedésből le nem bélyegzett, így tehát részéről nélkülözhető papír- és ércpénzek egy-egy jó példányát ajándékozza a múzeumnak, úgyszintén másnemű miskolci és borsodmegyei tárgyakat stb., melyekért előre is hálás köszönetét fejezi ki a múzeum." Az időjárás enyhülésével közhírré teszi az intézmény, hogy a könyvtára április 8tól nemcsak délelőttönként, hanem kedden, csütörtökön és szombaton délután 3—5-ig ismét látogatható. Június 22-én már múzeumi kuriózumot is tálal olvasóinak a Miskolci Hírlap, „Lacipecsenyés ebéd - 44 krajcár..." étvágygerjesztő címmel, s a múzeum kéziratgyűjteményéből Szabó István miskolci honosságú, de Sárospatakon tanuló teológus 1861. szeptemberi feljegyzéseit ismerteti; miszerint akkor Patakig másodosztályon 2 forint 3 krajcárt fizetett a menetjegyért. Szerencsen az állomási várakozás közben megivott két icce bort 40 krajcárért. Patakra megérkezve a cukrászdában uzsonnakávét rendelt kaláccsal, 22 krajcárért. Másnap társaival falura szekerezett, egy útszéli csárdában lacipecsenyét evett fehér kenyérrel, fizetett érte 44 krajcárt, visszafelé rangosabb ebédet evett, hozzá megivott egy meszely bort s még vásárolt egy szivart is, mindezért fizetett 62 krajcárt. A tudósító mindehhez hozzáfűzi: „A mai milliárdokban tobzódó világban elmélázhatunk a nyolcvan esztendő előtti árakon. Talán hihetetlen is! Pedig Szabó István így jegyzé fel szórói-szóra a Borsod-Miskolci Múzeumban elfekvő kéziratában... Anno 1861." De térjünk vissza a jelenkorhoz: „A Borsod Miskolci Múzeum kéri a ... nagyközönséget, hogy akiknek oly fénykép van birtokukba, mely az 1944 évi robbantásoknál tönkrement hidakat, vagy azok környékét ábrázolja, az utókornak leendő megőrzés végett ajándékozzák a múzeumnak, ahol minden város- és megyetörténeti adatot, emléket, képet gyűjtenek és gondosan megőriznek" - olvashatjuk a felhívást az 1947 januárjának elején megjelenő újságokban. „A múzeum olvasótermében" címmel közöl riportot a Miskolci Hírlap január 18án. Szemléletes a helyzetkép: „Fűtés - nincs. De azért a tudomány szomj as ifjúság szorosan egymás mellett szorong az asztaloknál és kabátban, kesztyűben hajolnak a kikért könyvek fölé." Az ifjúság mellett a másik véglet: nyugdíjas öregek „küzdenek a hideggel és a napilapok apró betűivel. Bizonyságul, hogy ők nem képesek vásárolni újságot. Itt olvassák