Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

Miskolc képe. Ide tartoznának a város nevezetesebb szülötteinek kegyeletes emlékei, mint például Lévay József subája, okiratos és irodalomtörténeti emlékek, a miskolci írók müvei, a Miskolcra vonatkozó irodalmi dokumentumok, színháztörténeti ereklyék. A néprajzi tárban a múzeumnak országos hírű a matyógyüjteménye, amelynek egy része ma is elraktározottan áll, és idáig két-három teremre való a múzeum többi néprajzi gyűjteménye. Elhelyezésre várnak a Tisza menti, a felsődobszai, a Bükk-vidéki, az Egervidéki, a halászéletre, pásztoréletre vonatkozó kollekciók. A képtár rendezésénél, bemutatásánál el nem mulasztható a miskolci művészteleppel való kapcsolat dokumentálása. A városnak részint vásárlás, részint a művésztelep növendékeinek egyéb támogatása révén, adományozás útján kellene szerezni a művésztelep legizmosabb tehetségű fiataljaitól egy olyan gyűjteményt, hogy amikor országosan elismert művészek válnak belőlük, a miskolci múzeum képtárában láthassák fejlődésük fokozatait. Külön teremben kellene elhelyezni a 10-es honvéd múzeum háborús gyűjteményét. Önálló részlegnek kívánkozik e tájegység mezőgazdasági múzeuma. Ezenkívül a természetrajzi gyűjtemény, az ásványgyüjtemény, Budai József nagy értékű botanikai gyűjteménye mind külön teremre vár. A bánya- és ipartörténeti gyűjtemény is nyilvánosság elé való. „A kiépítés, kifejlődés nagyszerű perspektívája tárul elénk, ha arra a rég várt eshetőségre gondolunk, hogy a miskolci múzeum épületét a város átadhatja eredeti rendeltetésének: gyűjteményei elhelyezésére" - fejezte be tájékoztatóját Leszih Andor. Mint a néprajznak, a népművészetnek is jól felkészült szakértője, Leszih Andor „A mezőkövesdi népművészet megmentése" címmel hívja fel a közfigyelmet a gyári termékké silányított, elüzletiesedett matyó divat veszélyeire a Miskolczi Napló október elsejei számában: „...veszedelmesen közeledünk a felé az állapot felé, amikor ez a mai, teljesen elromlott matyó népművészet már se idebent, se odakint nem kell senkinek sem, vagy legalábbis csak egy pár kevésbé kényesebb ízlésű, magyarán mondva ízléstelent szerető embernek. ...Nem az a legnagyobb baj itt, hogy Budapesten és máshol ízléstelen mű-matyó kézimunkákat „gyártanak", amikkel szemben a Kövesden készülteket védelembe kell részesíteni, - hanem az, hogy ma Mezőkövesden hímeznek olyan kézimunkákat, amelyek sem a mezőkövesdi, sem a művészi elnevezésre nem érdemesíthetők. Nem a mezőkövesdi jó ízlésű és dolgos kezű matyóasszonyok hibája és bűne az, hanem azoké, akik ebbe az „üzletbe" lelketlenül belevitték a népet. A régi matyó hímzés, mikor úgy két évtizeddel ezelőtt „felfedezték" és divatba hozták, még gyönyörű volt. Már akkor egy múlt állott a háta megett, amelynek legrégibb időszakából is sikerült még a miskolci múzeumnak pár darabot megmenteni... A tiszta érintetlenségében, mikor a matyó asszonyt még nem hajszolták bele az erőszakoltságba szebbnél szebb rajzú, a motívumok tömöttségével és a színek pompájával ragyogó hímzések kerültek napfényre a kövesdi tizedek zegzugos utcáiból, az üstökös vagy bugyborékos fedelű házak szobáiból. ...Vissza kell térni a régihez. Legelőször pedig Mezőkövesden a hímző és rajzoló asszonyoknak. Itt a miskolci múzeumban és Budapesten a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályában is sok becses régi, művészi becsű hímzés van. Mezőkövesden is akad még egy pár darab. Ezeknek másolatait, jó színes rajzokban, szét kellene osztani a mezőkövesdi rajzoló és hímző asszonyok között... Mikor tavaly a mezőkövesdi kiállításra a múzeum tudatosan azért vitte le az egész régi matyó hímzésgyűjteményét, hogy talán