Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
holland anyagi hozzájáruláson kívül - a svéd akadémia és a tekintélyes Swenska Dagblad című sajtóorgánum 600-600 svéd koronát ajánlott fel az itteni kutatások támogatására. A miskolci múzeum - a szükségből erényt kovácsolva - szűkre szabott lehetőségei között kis területi igényű kiállításokon igyekszik bemutatni a helyi és az országos muzeális értékeket. A Miskolczi Napló június 14-én ismerteti a „Régi magyar könyvek" múzeumi kiállítását, a következő kommentálással: „A miskolci múzeum régen tervbe vette, és siralmas helyiségviszonyaihoz mérten, amint lehetett, meg is valósította azoknak a kisebb kiállításoknak a rendezését, amelyeknek a múzeum különleges gyűjteménycsoportjai (ilyenek voltak idáig például: mezőkövesdi hímzések, színháztörténeti emlékek, Kossuth-levelek, aranypénzek, emlékérmek stb.) kiállításai, részben pedig magánosok gyűjteményeinek bemutatása volt a cél (Pfliegler, Jesze, Kanyó gyűjtemények)." A rendkívüli értéknek kijáró méltatással közlik június derekán az akkori lapok, hogy „Sok milliós ajándékot kapott a múzeum - Szendrey János a miskolci múzeumnak ajándékozta régiségtárát." Az ajándékozás előzménye: Miskolc polgármestere levélben üdvözölte Szendrey János nyugalmazott miniszteri tanácsost, akadémikust, Miskolc város országos nevű történetíróját, ötvenesztendős írói jubileuma alkalmából. A polgármester üdvözlő soraira érkezett Szendrey János válaszlevele, miszerint „a forradalmak pusztításától megmentett sok kulturális becsű iratait, leveleit, könyvtárának egy részét, saját összes munkáit és több régiséget és műtárgyat halála után, egy részüket pedig már most elszállítsák a Borsod-Miskolci Múzeumnak." Az adományozó a „rendkívüli értékkel bíró régiségtár és okmánytár részletes jegyzékét egyidejűleg megküldte Leszih Andor múzeumi titkárnak." A Miskolczi Napló a közleményhez hozzáfűzi: „Ez az újabb ajándék is rávilágít a múzeum terjeszkedésének elodázhatatlan szükségére... föltétlenül el kell intézni, hogy a városi női kereskedelmi iskola új helyiséget kapjon, és hogy a múzeum a neki szánt épületben véglegesen berendezkedhessen." A témakapcsolódás révén megkülönböztetett figyelemre érdemes ugyanennek a lapnak a június 26-i számában a „Raktárnok úr" című hírfej, amely a színesebb sajtóműfajban is találóan jellemzi a miskolci múzeum, s benne tudós titkára, Leszih Andor helyzetét: „Arról beszéltek egy társaságban, hogy mi lesz, ha majd minden városi tanácsnok méltóságos úr lesz?... A társaságban volt Leszih Andor múzeumőr is. Elkezdték ugratni, hogy ő mikor lesz méltóságos úr. - Előbb múzeum igazgatói állást kell kreálni, mert most csak VIII. fizetési osztályba sorozott múzeumi titkár - mondja a társaság egyik tagja. - Múzeumőr - igazítja helyre a másik. - Múzeumőr úr ír - mondja a harmadik. Megszólal Leszih Andor is: - Egyik se. A legjobban megmondta [...] állásomat a múltkoriban egy múzeumlátogató - tisztviselőember volt pedig - aki állandóan és következetesen raktárnok úrnak szólított. Igaza volt. A múzeum jelenlegi helyiségében a múzeumőr inkább csak raktárnok, nem más. Se nem titkár, se nem őr, csak: raktárnok úr!" A múzeumügyben is megmutatkoznak a megye és székhely váró sa között időnként fel-felparázsló ellentétek. A múzeum tetőzetének halaszthatatlan újrafedése kapcsán a városi mérnöki hivatal felrótta: miért nem járul hozzá a fenntartási költségekhez a vármegye is, amikor a múzeum Borsod-Miskolci Múzeumként szerepel? A városi tanácskozáson többen felvetették, ha a megye vonakodik az anyagi hozzájárulástól, maradjon a múzeum csupán a városé, és a neve is Miskolci Múzeum legyen.
