Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

hogy mikor a télen - belépődíj mellett - 3 vasárnap délelőtt összesen hat óra hosszat nyitva volt a múzeum, ezerkétszáz ember nézte meg, s most, mikor nyáron ingyen látható vasárnap délelőttönként, sok százan keresték fel. A könyvtárat, olvasó-terem hiányában csak nagyon kevesen használhatják, így is olyan a forgalom, hogy ezt is korlátozni kell. Most már csakugyan kár a gyűjteményekben rejlő és felhasználható erőket, értékeket kihasználatlanul hagyni, mikor a közönség részéről olyan nagy és állandó az érdeklődés és annyira a köztudatban van már az, hogy a kultúrélet napi munkájában fontos kisegítő intézmény a múzeum s a könyvtár. Lyka Károly - a mai viszonyoknak is megfelelően - a mostani épületben való elhelyezést, illetve az egész épületnek a múzeumi célókra való átengedését és átalakítását alkalmasnak tartja." A gyakorlatban azonban inkább a „nesze semmi, fogd meg jól" mondás érvényesült azon a tanácskozáson, amelyre a város és a vármegye kiküldöttei gyűltek össze június 8-án az alispáni hivatalban, hogy „a múzeum alkalmasabb elhelyezésének és fenntartásának módozatait megállapítsák". A megye részéről Zsóry György alispán, Görgey László főjegyző és Tarnay Gyula, a város részéről Szentpáli István polgármester, Gálffy Ignác múzeumi elnök és Leszih Andor titkár vettek részt. A tudósítás kitér az előzményekre: Tarnay Gyula a legutóbbi megyei közgyűlésen szóvá tette a múzeum ügyét és sürgette a két fenntartó hatóság intézkedését a gyűjtemények megfelelőbb elhelyezése s a múzeum kezelésére vonatkozó szabályok elkészítése ügyében. A múzeum ugyanis még 1913-ban szétvált a Közművelődési Egyesülettől s a város és a megye vette át, amit az illető minisztériumok jóvá is hagytak. A szabályzat akkor el is készült, de annak letárgyalását s a tényleges átvételt a közbejött háborús állapotok megakadályozták, másrészt a város akkori polgármestere ugyanabban az épületben helyezte el a női kereskedelmi iskolát, és a múzeumtól két helyiséget elvettek. Ez is és az értékes gyűjtemények gyarapodása olyan veszedelmes zsúfoltságot idézett elő, amely nagymértékben gátolja a fejlődést is, és a múzeum mind erőteljesebben mutatkozó látogatottságát és forgalmát. A mostani tanácskozáson Tarnay Gyula ismételten ismertette a múzeum helyzetét, kulturális és anyagi értékét, és rámutatott azokra a kötelességekre, amelyeket a városnak és a megyének teljesíteni kell a múzeum fenntartása érdekében. Szentpáli István polgármester kijelentette, hogy régi tervei szerint, amint lehet, az egész épületet átengedi a múzeumnak, de mivel most erről nem lehet szó, mert az iskolát nem tudnák hol elhelyezni, elfogadták Tarnay Gyula indítványát, mely az iskola helyiségeinek máskénti beosztásával találna módot arra, hogy a múzeum egyelőre legalább az egyik termét visszakapja. Felhívta az értekezlet a múzeum vezetőségét arra is, hogy a régen elkészített szabályzattervezetét nyújtsa be a két hatósághoz, hogy az letárgyalható, s ezzel a múzeum vezetésének és kezelésének módjai megállapíthatók legyenek. Szó volt még a múzeum személyzetének kérdéséről és arról, hogy a két hatóságnak egyformán kell segíteni a múzeumot munkájában. Az érdemi megoldást most is elodázó hatósági magatartás ellenére a múzeum a változatlanul korlátozott lehetőségei között is töretlenül folytatta szakmai, tudományos tevékenységét. Különösen szembeötlő ebben az időszakban Leszih Andor kiterebélyesedő publikációs munkássága. Július 12-én jelenik meg a Miskolczi Naplóban „A boldvai leletek" című, tudományos ismeretterjesztő cikke, abból az alkalomból, hogy Nyíry Dániel városi főlevéltárnok Boldva község határában őskori leletekre bukkant. A tudós felkészültségű Leszih Andor meggyőző érveléssel történeti összefüggésrendszerbe helyezi a legutóbbi leleteket is. Végső következtetésének lényege: az egymást követő korokból felszínre kerülő különböző leletek azt a régészeti feltevést erősítik, hogy a mai Boldva