Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

361. Zöldmázas úrasztali korsó, Mezőcsát, 1836. Felirata: NS NZTS NYILAS SÁNDOR FŐ CURATORI HLVSÉGES HIVATALI IDEJÉBEN HOMT 53.826.1. népénél jobban törődtek meghalt hozzátartozóik lelki üdvével. Fennmaradt náluk egy különös szokás, amely a csati és füredi emberfejű miskakancsóval függ össze. Ez a rítus a szegények etetése és ezen használták a jancsikancsói. Ha valaki meg akart emlékezni nemrég meghalt családtagjáról, hogy biztosítsa túlvilági nyugalmát, meghívott tizenhárom koldust, az utolsó vacsora emlékére - a tizenkét apostol, maga az Úr Jézus köztük tizenharmadik -, és megvendégelte őket. Az étrend: leves, káposzta, tejbekása, mint a lakodalomban. Evés után a jancsikancsóban levő bort a kolduscsapat vezetője megáldotta. Áldásának szavai világítják meg a jelentőségét: »amennyi bor vagyon, volt vagy lesz ezen kancsóban, annyi ezernyi lélek szabaduljon ki a keserves porgatórium tüzibu«. A koldusok keresztet vetettek a boroskancsóra, és mindenki ivott három kortyot. A bor áldásbor lett, betegnek orvosság. Ilyenkor elénekelték és elmondták Szent Erzsébet legendáját. Amikor Szent Erzsébet a szegényeket megvendégelte, megnyílt az ég, és látták az ő megholt édesatyját, édesanyját, apósát, többi rokonait, terített asztal mellett ülnek a mennyei fényességben. A mezőkö-