Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

353 354 353-354. Sárospataki tányérok. Sötét alapon ecsettel festett színes virágok. DFVM 53.1.342. az 1930-as években készült, HOMN 53.282.46. 1950-ben készítette Szkircsák Ferenc 19. század első harmadában elmúlt, önálló karakterét a céhek feloszlatásának idején, tehát 1872 körül elvesztette. A sárospataki fazekasság történetét a történelmi forrásokból nyomon követve választ kapunk arra a kérdésre is, amire - jellegüknél fogva - sem az inventáriumok, sem a vagyonleltárak nem képesek felelni: mely társadalmi réteg használta az ólommázas edényeket. A leggazdagabb arisztokrácia nem ilyen terítékből étkezett, azt több leírásból is tudhatjuk. A 16. század elejéről a modenai származású egri püspök, Hyppolit gazdasági feljegyzéseit tartalmazó codexek szerint a főurak ezüst-, a közrendűek cinedényből étkeztek, s csak a szegények használtak „gyurmányedényeket" {Román János 1951.). Sárospatakon a 17. századi összeírások szerint az átlagos fazekaslétszám öt körül volt, ebből rendszerint kettő a mesterségével szolgált, azaz a jobbágyi szolgáltatásokat készítményeivel teljesítette. Azt, hogy termékeik nem a legmagasabb, főúri ízlést és igényt elégítették ki, az is bizonyítja, hogy az ún. „bokályos ház" (csempézett falú terem) számára I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1640/4l-ben Isztambulban rendelte meg a falicsempéket, illetve hogy 1645-ben azért hívott Patakra és telepített ott le habánokat (köztük fazekast négy segéddel), hogy a saját maga számára velük készíttessen színvonalas termékeket. A fazekasság korábban is jelen volt Patakon, amikor ugyanis 1572-ben a település városi rangot kapott, elsőnek éppen a fazekasok kértek céhlevelet. Sajnos a céh alakulására nézve semmiféle más adatunk nincs. A sárospataki habán közösség történetét meglehetős biztonsággal követni lehet, a termékeik stílusáról, főleg azoknak a