Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

vidék felé mutat. Talán egy erre vándorló legény készíthette őket. A miskolci fazekas céh nem a mesterek nagy száma miatt tekinthető jelentősnek, hanem azért, mert a mesterlegények vándorlási útvonalának egy fontos állomása volt. „Midőn valamely vándorló legény ezen Városban maga mestersége folytatása, vagy tanulása végett béjövend, tartozik azonnal az Atya mestert megh keresni, és annak illendő Köszönetet tenni, néki két napot dolgozni mivel az Atya mester az ollyatin jövevény utazót maga eleségével mind addigh, még len Műhelyt kapna tartani kintelenittetik, az Atya mesternek pedigh Kötelessége lészen az Nagy Dékányt magához hivatni, és az általi rend Szerint becsülletes Műhelyt kerestetni, az holl is az két Próba Heteket ell töltvén a legény, az Dékánynak tiszti lészen az Attya és Bejáró Mestereknek hirt tenni, hogy mivel azon új vándorló legény az Két Próba Heteket ki töltötte, hirdettessen bejárást." Vagyis ha úgy döntött, hogy marad még, akkor felvették az „Iffjú Legénységi Társaságh"-ba, s a nevét pedig beírták annak a lajstromába. Innen tudjuk, hogy a 105 éves fennállása alatt 609 legényt vettek fel így a legények társaságába. Ugyanezen idő alatt 10-15 között mozgott egy-egy évben a mesterek létszáma. A 139 céhbe felvett mester közül 59 volt vidéki, ún. landmajszter, tehát a miskolci fazekascéh egy kis létszámú, provinciálisnak nevezhető, ugyanakkor igen nyitott szervezet volt, mely örök harcban állt a városban meglehetős háborítatlanságban működő kontárokkal, ugyanis a városban lakó nagyszámú nemesnek joga volt azzal a mesterrel dolgoztatni, amelyikkel akart. Ezáltal Miskolc vonzó helye lett a környék kontárjainak. Nagy András nevű debreceni kontár fazekas peres iratanyaga révén tudjuk, hogy azért költözött 1792 körül Miskolcra, „hogy a Fazekas Mesterségére való bé állására Pénzt keressen... mivel ott nagyobb Keleté van a Fazekas Müveknek és minden Kortárkodhatik". A mesterség gyakorlásához szükséges nyersanyag bőséggel és jó minőségben állt rendelkezésre helyben. Diósgyőrött és Tapolcán lehetett első osztályú, kevés olvasztóanyagot (vasoxidot, meszet, alkáliát) tartalmazó agyagot kitermelni, melyből tűzálló edény is formálható. Hiába tudtak azonban fazekakat készíteni a miskolci mesterek, azok a gömöri