Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI ÉPÍTÉSZET Balassa M. Iván

Tokaj-H egy a l

ja A megye ötödik, az előzőektől több szempontból különböző építészeti tája Hegyalja. A szőlő termelése, és az ehhez kapcsolódó kis- és kézműipar, a kereskedelem és a szállítás az átlagosnál nagyobb lehetőséget biztosított az itt élőknek, a többnyire mezővárosok lakóinak. Ezért a települések egyes részeinek épületei nem is tartoznak a népi építészet körébe. Tokaj, Sárospatak vagy Sátoraljaújhely főutcájának épületállománya, vagy az olyan településrészek, mint az egykori Dancka utca, a dancigi (Gdansk) borkereskedők épületeivel, Tarcal uradalmi épületei, meglehetősen távol állnak a népi építészettől. Ugyanakkor a településképben bemutatott kettősség a hegyaljai települések építészetében is megmutatkozik. A szegények lakta részek lényegében nem különböznek az abaúji, zempléni falvaktól, az eltérés elsősorban a gazdasági rendeltetésű építmények teljes, vagy közel teljes hiányában mutatkozik. Az sem ritka, hogy hegyaljai városba közigazgatásilag ma is falusias, egykori önálló falvak olvadtak be. Ez Sárospatak esetével jól szemléltethető, újabban Végardó, a század elején az egykori Petrahó, immáron Bodroghalász néven, ezt megelőzően a német telepesek lakta Újpatak vagy Józseffalva és történetileg a Bodrog túlsó partján lévő Kispatak lett Sárospatak része. Sajátos a terület körülhatárolása a népi építészet szempontjából azért is, mert Hegyalja hivatalosan a Zemplénihegység peremén Sátoraljaújhelytől Abaúj szántóig tart, de a népi építkezés szempontjából mindenképpen ide sorolhatók az Abaúj szántótól északra lévő, a Kassára menő út mellett fekvő települések is egészen Abaújvárig. Hegyalja falusi részein is azok a talpas-vázas sövényfalú épületek álltak, mint a Zempléni-hegységben és a Hegyközben. Alaprajzi elrendezésük, tüzelőberendezésük szinte teljesen megegyezik az ott ismertetettel. Hegyalja építészetének másik rétege azonban messze előtte jár közvetlen, és bizonyos fokig tágabb környezetének is. A viszonylag korai észak-magyarországi kőépítkezésű területek, a Garam-völgye, a Dunakanyar-Börzsöny vidéke és a Mátra-Bükk körzete mellett a szélesebben értelmezett Tokaj-Hegyalja is joggal megemlíthető. Az épületállomány