Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Balassa Iván: A Duna összeköt - a Duna elválaszt
A dunai hajózásban minden szinten a rácok (szerbek), németek, magyarok, törökök és más etnikumú népek is részt vettek magukkal hozván és terjesztve sajátos műveltségüket. Egy korai kapitalista korszak kapcsolódik a dunai hajózáshoz, mint azt Gráfik Imre 24 találóan írja: „Összegezésként megállapíthatjuk, hogy a magyarországi hajó vontatók társadalmi-gazdasági szempontból rendkívül differenciált rétegét alkották a magyar társadalomnak. A nincstelen napszámosoktól kezdődően, a bérföldet művelő fuvarosokon át, egészen a vagyonos vontató dinasztiákig; a csak szállítással és közlekedéssel foglalkozóktól, a kisebb amplitúdójú, de hagyományos mezőgazdasági rendszert üzemeltetőkig; a robot, ill. kényszermunkát végzőktől a szabad vállalkozása hajó von tatókig". Tegyük ehhez hozzá, hogy a feudális társadalomban az osztályhatárok átlépése ritkaságszámba ment, de a dunai hajózáshoz kötött kereskedelemben ez könnyebben előfordulhatott. Kétségtelenül a dunai szállítás legnagyobb vonzásterületét évszázadokon keresztül a gabona képezte. Ez a Kárpát-medence jelentős részére kiterjedt, különösen a síksági területeket ölelte fel főleg a török uralom után és a 18-19. század fordulójától kezdve. Ennek zöme nyugat felé tartott, míg a fa útja északról délre, illetve keletről nyugatra vezetett. Az élelmiszerek közül különleges hely illette meg a halakat, azok között is a vizát, mely a Fekete-tengerből nagyobb rajokban Komáromig, illetve Gutáig úszott fel az esetenként 3-5 méter hosszú és két mázsát is meghaladó legnagyobb dunai hal. A komáromi vizásoknak külön helyük volt a bécsi halpiacon, de éppen úgy szállították Buda és Pest irányába is. A szigetközi füstölt, illetve szárított halat Bécsen át, Passauig, sőt Bajorország belsejéig árulták, de vitték Esztergom Buda és Pest halpiacaira is. 25 A 19. században a halkereskedelem jelentősége egyre csökkent, majd még kisebb területre szorult, amikor a vizák a Vaskapun nem vagy csak ritkán tudtak átvergődni. A magyar szarvasmarha évszázadokon keresztül lábon jutott el a nyugati piacokra, de a sertéseket sokszor hajón szállították. A korábbi magyar hússertéseket (bakonyi, szalontai stb.) a múlt század elején kezdték felváltani a balkáni származású zsíros fajták, melyek összefoglaló neve végül is a mangalica. Bár zömük ugyancsak hajtóutakon jutott el a nyugati piacokra, de arról is van tudomásunk, hogy hajón tették meg a hatalmas távolságot. Általánosságban megállapítható, hogy a dunai közlekedés a 19. század közepéig rendkívül nagy jelentőségű és ilyen módon szállították elsősorban a mezőgazdasági nyersanyagokat: gabonát, halat, húsneműeket, fát és még sok mindent. A part menti települések az ilyen szállításban rendszeresen részt vettek. Továbbítani kellett az árut, ezért gazdasági, de kulturális életükben is nagy szerepet játszott a folyó. Különböző etnikumhoz tartozó emberek nemcsak jöttek, mentek, de le is telepedtek, itt ragadtak. Elég, ha ezzel kapcsolatban a német hajóácsokat, a hajós és kereskedő rácokat említem. A Duna kultúrát közvetítő szerepéből érdemes néhány tényt külön is megemlíteni. Tudjuk azt, hogy a középkortól kezdve a bajor fazekas műhelyek készítményei a dunai hajókon eljutottak a Duna menti magyar városokba, így többek között Budára. A török idején ugyan ez a kapcsolat megszakadt, vagy legalábbis gyérült, de a 18. század elejétől kezdve Budán újra feltűnik Hafner Platz vagyis Fazekas tér (a mai Szilágyi Dezső tér) és egész addig ez a kerámia központi elárusítóhelye, amíg a most is meglevő református templom a múlt század kilencvenes éveiben meg nem épült. Már a 13-14. században feljegyezték a bécsi fazakat, melyet erőssége, tartóssága miatt a Duna menti településeken 24 Gráfik Imre 1975. 25 Timaffy László 1975.
