Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Ujváry Zoltán: Az interetnikus kapcsolatok kérdései a Kárpát-medencében

nyomán eleve feltételezi a kapcsolatot. Lehetséges, hogy ez bizonyos jelenségekkel összefüggésben kijelenthető, de a területi elv és a történelmi háttér, amely még egy kisebb területen is különböző gazdasági, kulturális szintet és sok esetben vallási elkülönültséget is mutat, a kulturális kapcsolatok egészére nem terjeszthető ki. így leegyszerűsíthetőek lennének pl. a kárpát-medencei interetnikus kapcsolatok kérdései is. A puszta párhuzamok felsorakoztatása tehát önmagában még nem nyújthat alapot az interetnikus kapcsolat megállapítására. A sokirányú komplex megközelítés és vizsgálat az idevonatkozó kutatások lényeges előfeltétele. Amikor a magyar népi műveltség jelenségeit más népek kultúrájának jelenségeivel vetjük össze és keressük a kapcsolatokat, a legnehezebben megoldható kérdés a szellemi hagyományok vizsgálatában mutatkozik. A tárgyi kultúra területéről általában lényegesen több példát lehet említeni, mint a folklórhagyományokból. A népszokások, a hiedelmek terén a kapcsolat felfedése sokkal nehezebb, mint a tárgyi kultúra területén. Egy-egy tárgy, eszköz széles körben való elterjedését népek és közösségek közötti felszínes kapcsolatok, rövid érintkezések - pl. az említett vásározás, vándorkereskedés, vándoriparosok - is lehetővé tették. Azonban a szokások életében - és általában a folklórhagyományok tekintetében - csak igen jelentős, szoros kontaktus eredményezhette a kulturális elemek átadását, illetőleg átvételét. A tárgyi kultúra átvételét zömmel racionális okok magyarázzák. A folklórmotívumok átvételének már bonyolultabb az útja. Kutatóink etnikus specifikumokat igyekeztek keresni. Ehhez a honfoglalás előtti időkig kell visszanyúlni. Arról a kultúráról aránylag kevés az ismeretünk, sok esetben egyáltalában nem elegendő az anyag pontos megállapításához, legfeljebb csak merész következtetéshez. A honfoglaláskor mi érkezünk Európához, később Európa jött hozzánk. Idegeneknek a magyar területre való településére már a 12-13. századtól vannak adatok; nagyobb méretűvé a 17-18. században vált. A török hódoltság megszűnésével különösen erőteljes volt az idegen népek köréből a magyar területekre való költözés. Tömegesen mozdultak meg a szlovákok, rutének, délszlávok és románok. Részben a nyclvhatár mentén nyomultak beljebb az ország belseje felé, részben pedig kisebb-nagyobb szórványokban telepedtek meg az alföldi területeken. A német telepítéseknek több hulláma volt. Erdélybe pl. már II. Géza királyunk (1141-1161) idején érkeztek németek-szászok. Vallon telepesek jelentek meg Tokaj-Hegyalján és más idegen csoportok, amelyek különböző irányból még a középkor századaiban kerültek a magyarság sorai közé. És így jutunk közelebb az európai kulturális jelenségek magyar népi kultúrában való összefüggésének a kérdéséhez. Jó példaként említhetjük nyomban a francia-vallon telepeseket, akiknem nemcsak a szőlőkultúrában volt szerepük. A magyar népballadák európai kapcsolataival összefüggésben rámutattak, hogy a magyar balladák közt nagy számban vannak francia eredetű darabok, amelyek más népek közvetítése nélkül, közvetlenül a franciáktól és a vallonoktól származnak. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a magyar hagyomány európai kapcsolatait nem egyszerűsíthetjük le a magyar nyelvterületre települt idegen elemek magyarrá válására. Sokkal bonyolultabb folyamatról van szó. Elsősorban is azért, mert néphagyományunkra egy évezred alatt a legkülönbözőbb elemek rakódtak, s az egymásra épülő, egymásba kapcsolódó rétegek különválasztása már önmagában is rendkívüli nehézséget ad és sok irányú megközelítést kíván. A magyar népi műveltség Európával való kapcsolataira a magas kultúrák elemeinek a szétáramlása is rányomta a bélyegét. Antik kultuszok és szokások emlékei őrződtek meg az európai kultúrában, amelyek jelentősen gazdagították és sokrétűvé tették a nép-