Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Túrós Endre: Magyar-cigány viszony Kisbácsban (Korreferátum Oláh Sándor előadásához)

MAGYAR-CIGÁNY VISZONY KISBÁCSBAN (Korreferátum Oláh Sándor előadásához) TÚRÓS ENDRE Oláh Sándor kollégám előadása egy viszonylag könnyen áttekinthető faluközösségen belül mutatta be a falu magyar és cigány lakói között létrejövő gazdasági kapcsolatokat. A vizsgált faluban észlelt jelenségek egyértelműen igazolják, hogy a cigányok és magyarok közötti aszimmetrikus viszonyon a gazdasági kooperáció nem változtat. Korreferensként ezt a megállapítást próbálom bizonyítani egy másik, bonyolultabb etnikai szerkezetű és felekezeti megosztottságú, nem székely falu példáján. Ez a falu Kolozs megyében van, Kolozsvár tőszomszédságában. A neve: Kisbács. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint a falunak 2173 román, 1200 magyar és 296 cigány lakója van. „Egyéb" nemzetiségűnek vallotta magát 301 kisbácsi lakos. A helyiek 6-700 körülire becsülik a bácsi cigányok számát. (Az „egyéb" megnevezés is főleg cigányokat takar, és a megkérdezett bácsiak szerint legalább 100 cigány románnak vallotta magát.) A felekezeti megoszlás ennél bonyolultabb: ortodox - görögkeleti - (2246), görög katolikus (61), római katolikus (838), református (367) és „egyéb" (152) vallásúként jegyeztette be magát a falu döntő többsége. Az „egyéb" megnevezés baptistákat jelent. (Helyi megnevezés: pocáit). A magyar lakosság római katolikus vagy református; a románság ortodox, görög katolikus vagy „pocáit", a cigányok pedig ortodoxnak tekintik magukat (még akkor is, ha római katolikus templomban keresztelték őket). A lakosság nemzetiségi és felekezeli megoszlása az utóbbi évtizedekben sokat változott; az 1977-es népszámláláskor még 1282 románt, 1315 magyart, 49 cigányt és 49 „egyéb" nemzetiségűt jegyeztek. Azóta a magyarság aránya csökkent, a román és cigány lakosságé nőtt - természetes szaporulat és főleg betelepülés eredményeként. A lakosság létszámának megváltozása, az arányeltolódás azonban nem változtatott a falu magyar lakosságának optikáján. Ez az optika a magyar-román és még inkább a magyar-cigány viszonyt ugyanolyan aszimmetrikusnak mutatja, mint a többségi magyar időkben. Mentális/szimbolikus síkon a találkozási helyzetekben vagy a találkozási helyzetek megítélésében semmi nem változott, a kulturális minta ma is érvényes: a magyar továbbra is „fent" van, a román és főleg a cigány „lent" maradt - még akkor is, ha a gyakorlatban sokszor ellentétes irányú ez a viszony. Ennek az optikának a rögzülését a falu életének jelentősebb „történései" segítették. Az 1950-es években még minden bácsi cigány beszélt magyarul, de a gyerekeiket - mikor már nem lehetett kikerülni a kötelező beiskolázást - kivétel nélkül román tagozatra íratták, s ezzel a gesztussal hosszú időre ők határozták meg a falu „iskolatörténetét". Erdély-szerte cifra történeteket lehet hallani a cigánygyerekek román tagozatra való beíratásáról s annak következményeiről. Olyan falu is van, ahol a román tagozatot megszálló cigányok miatt a román gyerekeket magyar osztályokba íratták a szülők. Kisbácsban ennyire kirívó dolog nem történt. A magyar tagozat, ha nehezen is, de megélt úgy, hogy Magyarvistáról jártak le a gyerekek V-VIII. osztályba, és ez a gyerek-