Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Niederhauser Emil: Interetnikus kapcsolatok - egy történész szemével

Még inkább megnehezítette azonban az egyes államok között. Ezek ugyanis nagyon szigorúan elzárkóztak egymás elől, útlevéllel és vízumkényszerrel igyekeztek gátat vetni az államok közti kapcsolatoknak, gazdasági téren is erősítették a vámhatárokat, igyekeztek felszámolni a régebben kialakult kapcsolatokat. Mindegyik állam az iskola révén saját nemzeti ideológiáját igyekezett mindenkibe beleverni. És egymástól tüntetőleg elfordulva ennek vagy annak a nagyhatalomnak a kegyeit lesni, a határok revíziója, vagy éppenséggel a határok sértetlenségének az érdekében. A munkásmozgalom igyekezett az etnikai elzárkózással szemben a munkásosztály nemzetközi egységét hirdetni, különösen a kommunisták (a régebbi hagyományokkal rendelkező szociáldemokraták már belenőttek a nemzeti közösségekbe). Az utópikus elképzelésekből azonban addig nem lett semmi, míg egy új nagyhatalom, amelyről addig a kommunisták kivételével a legszívesebben mindenki megfeledkezett, rá nem kényszerítette a nemzetköziséget minden államra. Természetesen a Szovjetunióról van szó. Már 1945 előtt kialakult az itteni rendszer. Szempontunkból ennek két jellegzetessége volt. Az egyik, hogy forma szerint az egykori népek börtöne minden etnikumának megadta a szabad fejlődés lehetőségét, még saját írást is, latin betűkkel, amit hamarosan át kellett állítani a cirill ábécére. Népi együtteseket és a folklór kibontakoztatásának lehetőségét a legkisebb nép is megkapta. A másik jellegzetesség viszont az, hogy a nagyobbik testvér, vagyis az orosz példájának a követésejelszava alatt valójában általános russzifikáció következett be. A koiné most már hivatalosan is szorgalmazva az orosz lett. És a nemzeti identitás lényegéről is le kellett mondani a pótlékként adott ábécé és népi együttes javára. Nem kétséges persze, hogy a nagy szocialista építés itt és most még gyorsabban és még nagyobb méretekben produkálta a nagyvárosi fejlődést és ezzel az etnikai keveredést. Gondoljunk csak a mai orosz kisebbségekre jó néhány államban. Az etnikai keveredés azonban kevéssé vezetett az interctnikus kapcsolatok kibontakozására, mert a nagyobb testvértől mindenki inkább félt, ha gyűlölni nem is merte, a többiekkel pedig nem törődött. Persze az országon belüli utazási korlátozások, nem is beszélve a külföldi út gyakorlati lehetetlenségéről, hacsak nem hivatalos célból, ugyancsak nem kedveztek a kapcsolatoknak. A külvilágtól való elzárkózás eléggé teljesnek volt mondható. Ezt a rendszert kényszerítették rá a szocialista csatlós államokra. Jugoszlávia minden külső szembenállása ellenére belül ugyanolyan totalitárius volt, mint a többi. Jugoszlávia esetében még azt is hozzátehetjük, hogy a népek közti kapcsolatokat ugyanúgy rendezték el, mint a Szovjetunióban, formális nemzeti külsőségekkel, és a totális (szerb) állam mindenhatóságával. A külföldi kapcsolatok a csatlós államokban is szinte lehetetlenné váltak, ha nem voltak hivatalosak. Igaz, hogy az ötvenes évek végétől a helyzet fokozatosan enyhült, idővel még az átkos Nyugat vonatkozásában is. A belföldi horizontális mobilitásnak itt nem voltak olyan megkötései, mint a nagyobbik testvér esetében. Az uniformizálódás azonban mégis zavarta az interctnikus kapcsolatokat. A másság kevésbé vált észrevehetővé. A nemzetállamiság régi bűvköre pedig a háttérbe szorította az államokon belül az etnikumok különállását, ha egyáltalában tudomásul vették őket. Jó néhány államban valóban olyan kevesen voltak már, és annyira nem mertek jelentkezni, hogy kapcsolatok szóba sem kerülhettek. A szomszédoktól való elzárkózás, minden hivatalos barátság és testvériség ellenére, együtt járt a tőlük való elidegenedéssel. Az oroszokat senki sem szerette, még ha egyénileg egészen elviselhetőek is voltak. A többi közelebbi és távolabbi szomszéd esetében pedig azzal kell számolni, hogy az előző korszakból örökölt ellenérzések és szte-