Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Faragó József: A nemzeti jelleg megközelítése a népköltészetben (A magyar és román népballadák példája)

nyit vesz föl, amennyi múlhatatlanul szükséges; csupán annyit a testből, amennyi a lélek feltüntetésére okvetlen megkívántatik." És szándékosan vagy önkéntelenül Arany szavait variálta Greguss Ágost is 1865-ben, A balladáról szóló klasszikus monográfiájában: „A ballada, rövidre fogott előadásának szigoránál s a lírai hang uralkodásánál fogva, csak a leglényegesebb mozzanatokat tüntetheti ki, mégis az egészet összefüggő esemény keretébe kell foglalnia, szóval, dal létére röviden kell hosszú dolgokat elmondania, természetesen tehát a leggyorsabb előadáshoz folyamodik: a drámaihoz, mely, mint villám a sötét éjben, a komor tájékot egyszerre, de csak pillanatonként világítja meg. A drámai előadás különösen abban áll, hogy a szereplők lelkiállapotának egymást követő változásai híven, hézagtalanul s mégis gyorsan tünedezzenek föl."

48 Eszerint Arany és Greguss máig tartó érvénnyel kimondotta, hogy a magyar ballada a hősöket többnyire lelkiállapotukban ábrázolja; a balladai homály is gyakran ennek a „pillanatonkénti villámlásnak" a következménye. A cselekmény drámai tömörítésére és sietősen gyors bonyolítására éppúgy, mint a lélekállapot ábrázolására a legjobban bevált költői eszköz a szóváltás, a párbeszéd, ha pedig a hős egyedül van, a monológ vagy magánbeszéd. A bonyodalom okairól vagy előzményeiről is jórészt a szereplők szájából szerzünk tudomást. A már idézett Virágok vetélkedésének 145 balladája közül közel 30 (tehát 20%!) első sorától az utolsóig kizárólag párbeszédekből épül föl, sok másban pedig mindössze rövid közlés vezeti be, vagy egy-egy közbeszúrt magyarázat szakítja meg a párbeszédek pergő sorát. Nem mások mutatják be vagy írják le a szereplőket, hanem egyenes beszédben (oratio recta) elhangzó saját szavaikkal, szavaikban közölt tetteikkel tanúskodnak önmagukról. A hősök közvetlen jellemzése is túlnyomóan csak úgynevezett állandó jelzőkre szorítkozik, míg azonban a román balladákban ez az epitheton ornans több sorra rúghat („Sztán, a Perszika-beli, / Ki Szilistyén él, s aki / Életét csak tengeti, / Vén Drágán unokaöccse, / Ki a Baragán szülötte"), addig a magyar balladákban túlnyomórészt csak egyetlen szó, sőt gyakran egytagú szó szokott lenni: Júlia szép leány, jó Kerekes Izsák, gyönyörű Bán Kata, kevély István uram stb. Ez az ábrázolásmód teszi lehetővé, hogy egy „tények és járulékaik, mint idő, hely és környület" nélküli Vargyasi £7e£-ballada, mindössze 7 sornyi monológban: egy átkozódó megszólítás után három költői párhuzamban képes nemcsak a vagyonából, hanem az érzelmeiből is kiforgatott, kiábrándult hősnő lelkiállapotát jellemezni és sorsát jelezni. 1912-ben gyűjtötte Kodály Zoltán Kászonújfaluban a 60 éves Róka Ádámnétól: Verjen meg az Isten, te Vargyasi Elek! Sok szép ezüstpénzem magadhoz rabolád, Szép selyemerszényem szélvei elfútatád. Megélhettünk volna az havas tetején, Ellakhattunk volna ketten egy házban is, Mer én szerettelek, ha szép nem voltál is, Szerethettél vóna, ha szegény vótam is. 48 Greguss Ágost: A balladáról. Pest, 1865. 166-167. 49 Bartók Béla-Kodály Zoltán: Erdélyi magyarság. Népdalok. Bp. 1923. 172.