Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
ELŐZMÉNYEK
okozott megtorpanás után a XTV-XV. század fordulójáig, a településhálózat teljessé válásáig tartott 34 . A falvak életében a nagyfokú mobilitás, az új települések keletkezése és az életképtelenek eltűnése jellemzi ezt a kort 35 , mely az eddig emlegetett földrajzi keretek között zajlott le, mindössze a XIII. század derekán bővül a lakott vidék, előbb az északnyugati Kárpátokban, majd ezt követően ettől keletre és délre feltűnő soltész-telepítésű falvak jóvoltából 36 . Ezek erős lengyel kapcsolatokat mutatnak és az első szakaszban elsősorban Német-, Lengyel- és Morvaországból származó telepesekkel népesítették be az addig lakatlan, vagy rendkívül gyér lakosságú területeket. A Felföld népességi viszonyairól szólva még egy, jobbára kevés figyelemre méltatott tényt kell megemlíteni, melyre BARABÁS Jenő hívja fel a figyelmet a „palóc" eredet kérdéseivel foglalkozva: „A Kárpát-medence lakossága a XI. században egymillió körül lehetett, ami annyit jelent, hogy egy km 2-re 3-4 fő esett. Ez a rendkívül gyér népesség - mai szemmel is - nagyon egyenetlenül oszlott meg, hatalmas hegy és erdő vidékek teljesen lakatlanok, viszonylag sűrűbb a népesség a ligetes-tölgyes zónában. Azon a 4-5 ezer km területen, mellyel most foglalkozunk és ahol ma kb. félmillió ember él, a XI. században 10 ezer főnél több semmi esetre sem lakhatott, lévén az erdős középhegységi táj primer emberi lét fenntartására gyenge közepes adottságú" 37 . A „palóc" vidékeknél szélesebb területen, a Kárpát-medence északkeleti térségében ez azt jelenti, hogy a korai időszakban semmiképpen sem szabad a népességszámot túlbecsülni, az valószínű nem haladta meg a néhány tízezer főt. Árpád-kori lakóépítmények a Felvidéken A Honfoglalást megelőző időszak lakóépítményei - mint az az előzőekből is kitűnt - az avarokhoz és a szlávokhoz köthetők. Az avar építményekről a régészettudomány az utóbbi időben egyre több ismeretet szolgáltat, és ezek megerősítik azt az összefoglaló értékelést, melyet BÓNA István, az első közel teljes avar kori település feltárója a Dunaújvárosban napvilágra került falu építményeivel kapcsolatban írt: „A római korban, az európai klíma hidegebbre fordulásával az északi barbár népek félig földbe ásott házakba húzódtak. E házak tetőszerkezetét 2-4-6 földbe ásott cölöp tartotta. A germán törzsek általában még nem létesítettek tűzhelyet a házak belsejében, fűtésüket tüzes kövekkel és gőzöléssel oldották meg. Ez az un. »german ház«, melynek használata a VI. század középső harmadáig figyelhető meg Európa széles térségein, többek között a Kárpát-medencében is. A VI. század második felében nem kevésbé széles területen elterjedő »kelet-európai« vagy »szláv« típusú ház korántsem valamiféle kulturális fejlődés eredménye. Azért létesítették benne a tűzhelyet, mert az időjárás hűvösebbre fordult. Inkább a »visszafejlődés« legalsó foka; bűzös, füstös gödör, melyben nemegyszer együtt szorongott ember és állat. Ez a háztípus, melyet a népvándorláskor második hullámának keleti népei: avarok, szlávok, magyarok köznépe a Közép-Duna-medence térségében a XII-XIII. századig használt" 38 . Az avar településekről, házakról egyre gyarapodó ismereteink alapján MADARAS László kísérelte meg a válaszadást arra a kérdésre, hogy milyen lakóépítményt használt ez a népesség. Négy jellemzőt vizsgált, elő34. SZABÓ István 1971. 68. kk. 35. Részletesen ld. SZABÓ István 1971. 89. kk. 36. SZABÓ István 1971. 144. kk. 37. BARABÁS Jenő 1989. 126. 38. BÓNA István 1973. 66.
