Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

„Mikor elereszti, akkor leszakad az anyja hasa, s két nap múlva megclli a bornyút."

165 A tehén horpasza (horpat, slabina) mélyen berogyik, péráya megnövekszik a készülődő tehénnek, s rövidesen megellik (sa fata, beli se). A folyatás idejét kalendáriumba jegyezték fel, s tudták az elles körülbelüli idejét. Mert „a bika bornyút kél héttel tovább viszi, az üsző meg másfél héttel hamarabb lesz meg". „Mikor tiszta tejet húztunk a tehén tőgyéből (uljeru, vime) tudtuk, hogy nem sok van neki hátra." Néhány férfi a borjú nemét is meg tudta állapítani. Amikor hét hónapos a bornyú az anyja hasában, akkor „játszani kezd", s ilyenkor megtapogatják a fejét. Ha az anyjának jobb oldalra esik, akkor üsző bornyú lesz. Adatközlőim még emlékeznek arra, hogy Kisgulya és Nagygulya (ti. legelő) volt, mert így nevezték a pásztorolt állatokról magát a legelőterületet is.

166 A gulyát éppen ezért állógulyának emlegetik. Májusban kihajtották az állatokat és novemberig kint legeltek a legelőn. „Nyáron csak azért hajtották a legelőre, hogy ne egye otthon az udvaron a légy." Kevés volt a marhának a legelő, hamar elkopott. Különösen szárazságban. Ilyenkor, nyár végén hazahajtották a marhákat a tallóra. A gulyást (gules, guljas vagy kravar) az elöljáróság fogadta. Egy (nagyszám) állat után 5 kg-os kenyér, 1 kg szalonna, fél véka búza volt a pásztor évi járandósága. A fejőstehenek részérc csordát (ciurda, corda) állítottak, és a csordás naponta kihajtotta a falu alatti gyepre. A századfordulón még kél csordát tartottak Battonyán, az egyik a Postakertben, a másik a kunágotai út mellett legelt. A csordás bére egy tehén után 1 kenyér, 2 kg szalonna és valamennyi pénz (erre nem emlékeztek). A legel tetőtartásnak mindinkább csökkent a jelentősége. Már 1935-ben mindössze 560 szarvasmarhát, az állomány 20,4%-át járatták csordában vagy verték gulyába. Ezzel szemben a tanyasiak szarvasmarháikat alkalomszerűen legeltették a környező földjükön. Természetesen rászorult az állat arra, hogy több-kevesebb takarmányt is kapjon. A nagygazda majorokban Erzsébet napig (november 19.) kinn járt a marha, bengészetl valamit. Ha mást nem is, de a mezőgazdasági hulladékot megették. A századfordulón még az istállók elé akoli (oszlopok közé riglifákat erősítettek) kerítettek részükre. „Napközben a marhák télen át az akolban taposták a trágyát.

167 Ott is itatták őket." Az 1910-es évektől mindinkább jászol mellé lekötve teleltették a marhákat is, ugyanúgy, mint a lovakat. 10-16 marha számára készült egy-egy nagyobb istálló, s a fal mellett húzódó jászolhoz (iezle, jaske) kötöttek. A szarvasmarhák számára a betakarított kukoricaszár volt a téli takarmány legfontosabb része. Gyepszénához csak a pécskai határban juthattak a lehenes gazdák. Jobbára vetett takarmányt termesztettek. A takarmányrépa-termeléssel elterjedt a répapász is (szeletelt répa, pelyvával keverve).

168 Ahol több állatot teleltettek, ott a hereszéna nélkülözhetetlen volt. A kazalt szénavágóval bontották meg, s két férfi rudasonként szállította az istállóba, s a pitarban tárolták. Onnan takarmányozták fel. 165 Goda Tóth László magyar paraszt adatközlő. 1898-ban született Csanádpalotán, de apja battonyai, anyja azonban palotai volt, így született a nagyanyja házában. Apja 7 holdas helybeli paraszt volt. „Én 1924-ben házasodtam, feleségem Győri Mária, battonyai lány, 1899-ben, s 1 éves korától mai lakásunkban él. Neki 6 hold hozomány, s nekem apai örökségem volt, 1945-ben 6 hold tanyás földet vásároltam. 18 hold földdel mentem be a tsz-be." 166 Pandurovity György szerb adatközlőm és felesége, akik nagy jól ismerik a helyi szerb családok életét. Pandurovity György a szerb iskola ny. igazgatója, felesége módos szerb család lánya volt. 167 M arc sán Tódor 168 Mezei Péter