Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TOKAJ-HEGYALJA
2. A nemtelenek A nemtelenekről, 180 illetve a jobbágyságról már eddig is számos gondolatot leírtunk, elmondottunk. Azok az összesítő táblázatok, amelyek az 1765-ös (I.) és az 1770-es évek (II.) társadalmának szerkezetét mutatják be, beszédesen bizonyíthatják ennek az osztálynak szerepét, súlyát a városban. A mezőváros, amelynek nem egy szempontból súlyos kötelezettségei voltak (pl. katonatartás). A feudális terheket hordozó, a különböző szolgáltatásokkal (stb.) nem terhelhető városi jobbágyság között sajátos érdekközösség alakulhatott ki. A városban lakó parasztember öntudatosabb volt, mint akár a tokaji uradalomhoz tartozó jobbágyfalvak népe. Jól ismerte helyét, szerepét ebben a társadalomban. Sőt joggal feltételezhetjük azt is, hogy tisztában volt termelő tevékenységének hasznos - sőt nélkülözhetetlen - voltával. 181 E nagyfokú tudatosságot tükrözte ama véleményük, melynek során így fogalmaztak: „Ezen városnak lakossai mind libertinusok lévén jobbágyi kötelességet (!) és Robotot nem prestalnak (teljesítenek)". A mezővárosi nemtelenek számos rétegét, csoportját különböztethetjük meg. A későbbiekben ezekről részletesen szólunk, amikor más szemléletlel közelítjük meg a város társadalmát. Ezért aztán e fejezetben csupán néhány összegező megjegyzést engedhetünk meg magunknak, hogy ne keveredjünk ismétlésekbe. Tokaj, miután nem szabad királyi, csupán mezőváros volt, polgárai egyetemlegesen nem rendelkezhettek cívisjoggal. Jogi helyzetük következtében átmenetet képeztek a városi polgárok és a falu jobbágylakói között. Éppen e mezővárosi „szabadság" nyújtott lehetőséget a tokajiaknak arra, hogy társadalmi helyzetüket elsősorban gazdasági szerepük, súlyuk, termelői igyekezetük, vállalkozó kedvük határozza meg. Tokajra éppen ezért - némi túlzással fogalmazva - úgy tekintettek a környékbeli parasztok, mint a korlátlan lehetőségek színterére. Betelepedésüknek persze korlátai voltak, vagyis nem volt egyszerű az, ha valamely jobbágy tokaji lakos akart lenni. Kedvezőbb helyzetben voltak a kézművesek, a kereskedők, őket a város magisztrátusa szívesen fogadta. Amikor úgy fogalmaztak, hogy „... a Mester Embereknek szaporodása a városnak mind díszére, mind pedig hasznára szolgálna (ezért a kérelmező) a városi polgárok közé be vétetni rendeltetett" - ebben ezt a társadalmi rangot, megbecsülést, társadalmi értékítéletet fejezte ki a magisztrátus. 182 A most leírt társadalmi helyzetkép egy leegyszerűsített vázlatnak tekinthető. Pusztán abban van jelentősége, hogy mellőzhetjük a paraszti osztály újbóli bemutatását. Részben tehát visszautalás az előző fejezetekre, részben pedig átvezetésnek minősíthető a társadalmi csoportok irányába. E csoportok (rétegek) nem társadalmi rangjuk, közjogi helyzetük alapján szerveződtek, tagjaik tehát saját csoportjukon belül érvényesülhettek igazán. Arról van ugyanis szó, hogy egy-egy réteg maga szabályozta belső létét és külső kapcsolatait, úgy is mondhatjuk, hogy maga szabott önmaga számára érvényesülési kereteket. E kötöttségekhez való igazodás részben korlátokat jelentett, részben pedig az érvényesülés záloga volt. Effajta társadalmi réteg volt a céh is, jó példa az érvényesülésre a céhes élet. S még valamit. A jobbágysággal összefüggésben meg kell ismételnünk azt a már előbb megfogalmazott tényt, hogy 1774-ben, az országos urbárium felvételekor jobbágy180 Bencsik János 1989/b. 133-145. 181 Kecskés Péter, LXIX. 219-253. 182 Bencsik János 1989/c. 123-132.
