Goda Gertrud: Izsó Miklós, 1831-1875 (Miskolc, 1993)

Ha Izsónak Petőfi szobrairól esik szó, akkor elsőként vetődik fel a kérdés, adódott-e lehetősége személyesen látni az ifjú szobrászjelöltnek a már országos hírű költőt? Elvileg igen. 1847. július 9-én Petőfi Sárospatakon egy estét töltve elfogadta a kollégium meghívását, s a borkimérésben találkozott a híres pataki énekkar diáktagjaival.

1 2 Izsó számára egy hirtelen benyomásnál azonban sokkal többet jelentett az, amit egy egész ország népe tudott Petőfiről. A költő lelkülete különösen áthatotta a hazáért harcba induló fiatalokat, s személye magával a szabadsággal lett azonos, annak magyar szimbólumává vált. A kegyetlen önkényuralom esztendejében a levert forradalom legjelesebbének emléket állítani csak vágy maradhatott. Bár 1860-ban már megalakult a Petőfi szoborbizottság-de a nemes kezdeményezés csak a kiegyezés után vált legálissá. Amikor 1871 novemberében megkapta a megtisztelő felkérést Petőfi pesti szobrának elkészítésére; tudta, hogy életének legnagyszerűbb lehetősége ez. Tanulmányútra indult, hogy megnézze Prága, Drezda, Görlitz, Berlin és Bécs legújabb köztéri emlékműveit, s a látottakat hasznosítsa a maga számára. A hideg téli utazás Izsó végzetét jelentette. Meghűlt, s csak a gondos kezelésnek köszönhető, hogy maradt még ideje a Petőfi arcképeire, s a forradalmár költő lényegét megragadó emlékművázlatokra.