Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A lakótelep (Tóth Pál)

kák Jacobs óta a leginkább és az idő előrehaladtával egyre erőteljesebben csepültek. A lakásokkal való elégedettség mértéke már valamelyest szerényebb volt, de összességében a megkérdezett családoknak több, mint kétharmada elégedett volt lakásával. Miskolci példák: 1980-ban és 1984-ben végzett empirikus vizsgálatok eredményei szinte hajszálpontosan egybeestek az előbbiekben citált vizsgálatok eredményeivel. Pedig ekkor már lehetőség nyílott arra is, hogy az ún. házgyári korszak nagy lakótelepeinek lakóit is megkérdezzék. Miskolc lakótelepein élő családok 40%-a 1984-ben például úgy nyilatkozott, hogy szeret itt élni, 51%-uk pedig elég jól megvolt, noha voltak kifogásai, meg gondjai is szép számmal. De azoknak az aránya, akik azt mondták, hogy rosszul érzik magukat ezekben a lakótelepekben, mindössze 5% volt csupán. És mi van az Avassal? Ennél a lakótelepnél szinte ideáltipikus formában mutatkozott meg, hogy miként lehet alapjában véve humánus és a maga idejében előremutató városépítési elveken oly mértékben erőszakot tenni, hogy minden, vagy majdnem minden a visszájára forduljon. Ennek ellenére még itt sem tapasztalták a kutatók az elementáris elutasításnak azt a fokát, az elégedetlenségnek azt a mértékét, amire pedig a kritikusok oly szívesen hivatkoztak. 1984-ben Miskolc különböző típusú városrészeiben, így az Avason is, megvizsgálták egy kutatási program keretében, hogy a népesség lakóhelyi közérzetét milyen tényezőcsoportok befolyásolják pozitív és negatív irányban. A helyzet ugyanis az, hogy minden lakókörnyezet, legyen az lakótelep vagy családi házas városrész, belváros vagy nyomortelep, az előnyök és hátrányok korrektív egyenlegét kínálja. Milyen előnyökkel és hátrányokkal szolgál az Avas, milyen tényezők hatnak itt pozitív módon, ha ugyan vannak ilyenek, és milyen faktorok írják le a negatívumokat? Nos azt találták, hogy az avasiak közérzetét döntően és a legáltalánosabb módon nem a városrész urbanisztikai jellege, hanem a társadalmi környezet faktor, tehát például az együttélés konfliktusai, a rossz szomszédok, meg ehhez hasonlók generálták. Második helyen bizonyos adaptációs problémák voltak, és csak a harmadik helyen következtek olyan mozzanatok, mint a zsúfoltság, vagy a házak sivársága. Ezzel szemben azonban nem a hagyományos város értékeit állították: éppen ellenkezőleg, még több zöldet, magasabb fákat, tisztább levegőt, meg gondozott gyepet szerettek volna az avasiak. A lakótelepek kritikusai gyakran és szívesen hivatkoztak a szociológusokra meg a szociológiai felmérésekre - amennyiben ezek eredményei alátámasztani látszottak a kritikák jogosságát. Valójában a kritikusok nem, vagy csak nagyon felszínesen olvasták el azt, amit az empirikus vizsgálatok erről a dologról a felszínre hoztak. Ezeknek a vizsgálatoknak a legfontosabb tapasztalata ugyanis abban summázható, hogy az emberek nagy része a lakhatóság mércéjének saját szűkebb lakókörnyezetét, saját lakását tekinti. A képzelőerő külső segítség nélkül csak ritkán lépi túl a saját életkörülményeket. Ezen az alapon, de csakis ezen az alapon elmondható, hogy az új (akkoriban új) lakótelepek lakóinak pozitív megítélését lakásukról és lakóhelyükről viszonylagosnak tekintsük. Túlságosan egyszerű dolog lenne azon az alapon jónak, helyesnek tartani azt a lakótelepi formát, amit Nyugaton az építtető társaságok immanens érdekei és a nagyon is problematikus földjogi szituációk, a volt szocialista országokban pedig a centralizált beruházó-tervező-kivitelező apparátusok és egy mélyszubvenciós lakáspolitika törekvé-