Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendégjárás az Avason (Dobrossy István)

Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendégjárás az Avason A

z Avas a miskolci polgár számára születésétől haláláig természetes élettér volt, amit folyamatosan fedezett fel, ismert meg. Szőlőivel, gyümölcsöseivel munkát adott, parkjaival, ligeteivel kikapcsolódást biztosított, pincéivel, borházaival a családnak, baráti társaságnak, vendégseregnek jó hangulatú szórakozást vagy elmélkedést kínált, de a domboldal évszázadokon át végső nyughelye is volt a várostörténetet alakító generációk sokaságának. Az első világháború végéig, pontosabban a trianoni döntésig az Avas a miskolciak számára „magunkért való", „magunknak való" volt. Amikor érzékelhetővé vált, hogy Kassa hiányában az észak-magyarországi régió egyetlen „fejlődésre ítélt" városa Miskolc, megfogalmazódott és az országos érdeklődés, politikai-társadalmi támogatás homlokterébe került az ún. Nagy-Miskolc koncepció kidolgozása és megvalósítása. Az „avasalji metropolis" megteremtéséhez az ipar, a kereskedelem, a tudomány és kultúra, nem utolsósorban az idegenforgalom robbanásszerű fejlesztésére, ehhez pedig tőkére volt szükség. 1925-ben 500 000, 1926-ban 300 000, összesen tehát 800 000 dollár kölcsönt vett fel a város az amerikai Speyer-bankháztól.

1 Ebből a nagy városi építkezéseket finanszírozták, de az infrastruktúra és a közszolgáltatások javítása is jelentős összegeket emésztett fel. Fontos kérdésként vetődött fel az idegenforgalom, mint várható nagy, városi bevételi forrás. Ehhez viszont „eladhatóvá" kellett tenni az Avast. A felfokozott idegenvonzás igénye megváltoztatja a gondolkodást, az értünk való Avas átalakul másokért való Avassá. Az 1920-as évek végén, '30-as évek elején rohamos fejlődésnek indul Tapolca és Lillafüred is, az új nyaralók és panziók egyre növekvő számban rendezkednek be a vendéglátásra. Miskolcon a látványosan kiépítendő Avas a fő vonzerő. Ennek a koncepciónak szerves része a kilátó, amelynek felépítése évtizedek óta nyomasztó városi feladat. Közel három évtizedig napirenden marad a fogaskerekű vagy sikló gondolata, mint a látogatók, s a majdan beépülő Avas lakóinak fő mozgatási, közlekedési eszköze. Más településfejlesztési koncepció főúttal kívánta ellátni a dombot úgy, hogy a tapolcai-csabai út a mai Lévay utcától folytatódott, s vezetett volna az Avas-tetőre. A 20-22 méter széles út az Avas északnyugati lejtőjén folytatódott, s a temetők mentén, a Bodó-tető megkerülésével, a Kiskőbánya oldalán haladva a Bábonyibércre vezetett volna. Onnan a Forrásvölgy érintésével a Veresbugyikra, majd a Szentpéteri országútra csatlakozott volna. A terv így kívánta Miskolcot egy hatalmas és impozáns körúthoz juttatni. Az sem volt elvetendő, hogy Tapolca összekapcsolódott az Avassal, s mindkettő a Sajó-parttal, amely-