Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

A tehetség misztériuma A tehetség létrejöttének körülményei és okai létünk legnagyobb titkai közé sorolhatók. A genetika tudósainak ide vonatkozó próbálkozásai általában a zseniális emberek leszármazottjainak vizsgálata terén értek el eredményeket.

3 A nagy ember, a zseniális művész születése csoda. Csoda, mert nem bizonyítható sem az elődökre vonatkozó vizsgálatokból, sem a születés szűkebb és tágabb értelmében vett körülményeiből. Leonardo da Vinci egy paraszt lány és egy firenzei polgár kapcsolatából született, Rembrandt apja, éppúgy mint Csók Istváné molnár volt, Munkácsyé adminisztrátor, Rippl-Rónaié pedagógus, Csontváryé patikus, Derkovits ősei proletárok voltak. Ugyancsak véletlennek tekinthető, ha a művésznek kiemelkedő tehetségű gyermeke születik. Ez zenészeknél fordult elő a leggyakrabban, képzőművészeknél az ilyen eredet ritka. A nagy művész elsősorban kivételes ember, s ez a minősége fontosabb mint manuális készsége, a mesterségbeli tudás birtoklása, vagy esetleg annak az elődöktől való öröklése. A legjobb példa ennek a nézetnek az igazolására Paul Cézanne, akit Pátzay Pál a tehetségtelen zseninek nevezett. Ezzel a véleményével azt fejezte ki, hogy nem a mesterségbeli ügyesség, a jártasság a döntő, hanem az az üzenet, amelynek a kimondására belső késztetést érez egy megfelelő adottságú ember. Nem cáfolja ezt a nézetet a mesterségében virtuóz Delacroix kijelentése, hogy az igazi művésznek le kell tudni rajzolnia az ötödik emeletről leugró öngyilkost, mielőtt az szétzúzódik a földön. Delacroix művészetében még sem ezt a nyilvánvaló készséget csodáljuk, hanem művészetének szellemiségét, páratlan tehetségének azt a sajátosságát, amelyben eszme és művészi szépség oly módon fonódik össze, hogy tökéletesen fejezi ki korának világképét: miáltal hozzájárult az egyetemes emberkép továbbfejlesztéséhez, gazdagításához is. Nemcsak zenélő csodagyerekeket, de rajzoló csodagyerekeket is ismerünk. Az ügyesség, a készség nem minden. A nagy művészek első eszmélkedésük óta világosan érzik, de legalábbis sejtik, hogy mi a feladatuk. Csak ezek után következik megfelelő művészi eszközeik kialakítása. Kitűnő példa erre Munkácsy, aki közel egy évtizedes - gyakran ügyetlen stiláris kísérletezés után talált rá az ábrázolási módszerre, amely szándé-