Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)
ben bővelkedő sodró lendületű előadás mestere lett. így történhetett, hogy ő nyerte el azt az ösztöndíjat, melyet egy gazdag földbirtokos annak a diáknak ítélt, aki a legszebb érettségi dolgozatot írta a vizsgán. Jókai mellett Arany János költészete hatott a legerősebben az eszmélkedő fiatalemberre. Arany tempós előadása, a valóságból formált költői képei Szalay személyiségének meghatározó tényezője lettek. A művészetéről szóló írások nem hangsúlyozzák eléggé realitásérzékét, valóságlátásának, észlelésének precíz jellegét. Arany János realitásérzéke a magyar parasztság egyik legfontosabb tulajdonságainak irodalmi szintű megnemesítéseként értékelhető. A paraszti környezetben nevelkedett fiatalember nemcsak azonosulni tudott a nagy költővel, de önmaga lehetőségeinek egyik oldalára ismert benne. Arany népi indíttatású költészete nem provinciális: az ő paraszti szemléletére épített európaisága (micsoda Shakespeare, Arisztophanész fordításai vannak) a létnek olyan jellegű rejtélyeit, mélységeit tárja fel, mint nagy kortársa, Dosztojevszkij. Arany Jánosnak örvénylő mélységek fölötti „csalóka nyugalmát" is jól megérezte Szalay. Talán nem nagy tévedés, ha a léleklátó, az emberi jelenséget mintegy belülről ismerő és elfogadó, de egyben kiábrándult, keserű józanságának eredetét (vagy legalábbis ilyenfajta felismeréseinek bátorítóját) Arany János költészetében fedezhetjük fel. Ahogy Arany János úgy magyar, hogy egyben világirodalmi léptékű alkotó, így állítható vele párhuzamba Szalay Lajos is, azzal a különbséggel, hogy az ő indíttatásai közé Jókai mesélőkedvét, képzelőerejét, romantikus szenvedélyét is bele kell számítanunk. Valójában Szalay művészeti indíttatása irodalmi természetű. Számára a képzőművészet kezdettől fogva nem mesterségbeli ügyesség, a valóság látszatainak bravúros utánzását jelentette. Sőt, fő kifejezési eszközét, a rajzot, mindig is egyfajta költői kifejezési módnak tekintette, melyet sohasem tanult, hanem mint mondta - mindig is volt neki. Azt a fajta rajzolást, melynek az a sajátossága, hagyományos értelemben nem is tarthatjuk képzőművészetnek. Művészi alakulására irodalomtanára Szikra Gyula nagyobb fontosságú, mint rajztanára. „Már az első jelentősnek mondható díjat is irodalmi munkával nyertem az iskolában, ami annyit jelent, hogy volt bennem hajlam arra, hogy verbális területen fejezzem ki magam." A díj nem érdekelte, mert „írásban úgysem tudta volna megteremteni azon sudarasítások és sajgások kifejezésmódját, amelyekre igazán vágytam. A szavaimon nem uralkodtam annyira, amennyire uralkodom a rajzban. A mondás „minőségét" jól tudtam volna csinálni, de „milyenségét" nem. Viszont az, hogy miről beszélek a rajzolásban, szinte nem is fontos ahhoz képest, hogy hogyan csinálom, pedig szinte éppolyan önkénytelenül beszélek és kiterveletlenül rajzolok, mint ahogy beszélek." 19 Rajztanára Madáchy István „barbár vidékre" való száműzetésnek érezhette a helyzetét, nem hitt abban, hogy növendékei fogékonyak lehetnének a vizuális kultúrára. Művészi sikertelenségéből fakadó megkeseredettsége miatt nem is sokat törődött tanítványaival, kiadta a feladatot, elhagyta a rajztermet és visszavonult a rajzszertárba. Itt festette vitatható színvonalú képeit.
