Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN A Felföld rendkívül gazdag és sokszínű belső kereskedelmének, valamint az Alfölddel folytatott nagy múltú árucseréjének alapját a változatos természeti adottságok, s az ezekhez való alkalmazkodás révén létrejött, differenciált gazdasági, történeti, kulturális fejlődés képezi. A mezőgazdálkodásra alkalmas térszínek felől a népesség fokozatosan megszállta a hegyvidék erdőzónáját, a honfoglalás korától kezdve erőteljes környezetalakító munkát folytatott, miközben állandó szimbiózisban élt az erdő és az ásványkincsek kiélésére specializálódott népcsoportokkal.

1 Az erdővidék megszállása önmagában is kifejezi a Felföld együttélő etnikumainak egymásrahatását, gazdálkodó tevékenységük sokféleségét és több évszázados műveltségformáló szerepét. Markáns példája ennek a Szepesség területének megtelepülése, ahol a 13. században még erdő borította a Hernádtól északra fekvő tájat, s az első okleveles adatoktól, a tatárjárás időszakától együtt élő magyar, szláv ésjiémet lakosság kis csoportokban, különböző időkben, fokozatosan hódította el termőföldjeit az erdőségtől. Á magyar, szlovák, szász, kisebb területeken vallon, majd a 16—17. században morva, lengyel népesség, s az etnikailag is összetett vlach népesség mind sajátos módon hasznosította a tájat, s magát az erdőséget.

111 Mindezek együttesen részben azt eredményezték, hogy a 17. században már előtérbe kerül az erdővédelem, a meglevő erdőségek megóvásának igénye, a műveltség oldalán pedig azt, hogy évszázadok alatt az itt élő népcsoportok, különféle etnikumok termelő tevékenysége, műveltsége, nem utolsósorban nyelve sajátosan összetett kultúrát teremtett meg a Felföld egészén. Mindezt tovább formálták a 18-19. századi népmozgalmak, különösen a török hódoltság, ill. az azt követő háborúk alatt elpusztult területek újratelepítése. Az egyes csoportok műveltsége - történetük, eltérő jogállásuk, életmódjuk miatt - természetesen más-más, ám valamennyien formálói voltak a Felföld népi műveltsége sajátos karakterének. Az egyes etnikumok folyamatos függetlenedése, másfelől az asszimilációs folyamatok, s a jogi elkülönülés egyszersmind a gazdasági és szellemi műveltség egységesülése felé vezetett. Ennek egyik lényeges jellemzője a táj kiélésének formája, esetünkben pl. az erdővidék sokirányú hasznosítása. A Szepesség német városainak, a gömöri vashámorok német munkásainak, a Felföld szlovák szénégetőinek és az erdővidék vlach vándorpásztorainak története és néprajzi képe természetesen önálló színt jelent a Felföld egész történetének-műveltségének palettáján, ám a néprajzi kutatások különösen annak megragadására alkalmasak, hogy miként, s milyenné formálták mindezek a táj és az itt élő népcsoportok kultúrájának arculatát. A földműves vidékek közelében falucsoportok alakultak, amelyek kézműves munkával pótolták a mezőgazdálkodás lehetőségeit, ám működésük alapvető feltétele az állandó csere lehetősége volt az élelemtermelő zóna népességével. A rendkívül változatos erdei munkák és erdei iparok, a háziipar, majd a manufakturális ipar és a bányászat a táji adottságok kiélésének egyre tökéletesedő lehetőségeit biztosította, s közben egyre mélyebbre szőtte a kapcsolatokat az eltérő adottságú tájakés népcsoportok között. Természetesen a hegyvidéki zónában soha nem jelennek meg ..tisztán", egymástól elkülönülve a tevékenységi formák. A hegy- és dombvidéken a földműves helyenként még a 19. században is erdőt irt. s mind nagyobb területet igyekszik elhódítani a természettől, a mostohább adottságok között élő bányász vagy iparűző pedig az év egy részében aratni jár, 1. Kas Károly 1972. 10.; Kolossvár\ Szabolcsné 1975. 15-79.; Csőre Pál 1980.; Kósa László 1982. 16. la Fekete Nagy Antal 1934. 35-12., 50-57.; Kristó Gyula 1984. 1094-1098.; Makkai László 1985. 1453-1455. A vlach kolonizáció kérdéséhez: IIa Bálint 1957. 113-148.