Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

ban a Karaites-vidé

ken, a Bükkben és a Zempléni-hegységben fontos erdei ipar volt a hamuzsír égetése, amelyet nem csupán a helybeli üveghuták hasznosítottak, hanem más iparok számára is szállítottak.

268 Jelentős forgalmuk volt a gyógyvízforrásoknak is. Magda Pál szerint a múlt század elején csak Sáros megyében 72 forrás volt, amelyek közül Bártfa savanyúvize volt a leghíresebb, amit „messze elküldetnek".

269 Szalatna (Hont m.) savanyúvizét Nógrádban is fogyasztották, ugyanakkor a nógrádi Garáb és Kálnó vizét a lakosok Losoncra hordták eladni, a hugyagi savanyúvizet pedig nagy hordókban szállították Vácva, Pestre és Komárom felé a múlt század első felében.

270 Már a 18. században híres volt Bükkszék (Heves m.) később világhírűvé vált sós gyógyvize, a parádi vizet pedig a Jászságba és a Nagykunságba is elhordták.

271 Bár később visszatérek rá, de itt is megemlítem azt a sajátos migrációt, ami Sáros, Szepes, Hont, Trencsén, Bars és Nógrád megye gyógyfürdőihez már a 18-19. században, de talán korábban is zajlott.

272 Közismert volt már a középkorban Eger gyógyvize, Tapolca pedig már a 18. században Miskolc fürdője volt.

273 A 19. század végétől ez a migráció kiteljesedett, új fürdőhelyek felfedezésével és kiépítésével, figyelembe véve lassan az idegenforgalom, gyógyturizmus szempontjait is.

274 A természetben található anyagok másik nagy csoportja az árterekről, vízjárta részekről kerül ki. Ezek között egykor különösen fontos volt a nád, a népi építészet sokféle nélkülözhetetlen kelléke. Különösen a Tisza mente nádjával folyt kiterjedt kereskedés; a Rétköz fedőnádja Tokaj környékén és más zempléni területen is vevőre talált. A Bodrogköz falvaiból (Karcsa, Pacin) még a kassai piacra is hordtak nádat. A Rétközbe a Szepességből, Nógrádból és Gömörből is lejártak a jó minőségű nádért, s az szolgált alapanyagként a gömöri bordások számára is. Dél-Gömör falvai a nádtetőhöz való anyagot a Sajó-völgyön tudták beszerezni.

275 Kiterjedt kereskedelem folyt a gyékénnyel. Kereskedés tárgya volt maga az alapanyag, amelyen jellegzetes háziipari tevékenység alapult, valamint az utóbbi produktumai. A magyarországi háziipart összesítő feldolgozás szerint a 19. század utolsó évtizedeiben Borsod (Tiszavalk, Tiszatarján, Igrici, Szomolya, Mezőkövesd, Felsőnyárád, Domaháza), Heves (Adács), Zemplén (Hardicsa és környéke, Cigánd, Kisgéres, Mezőzombor, Nagydobra és vidéke, Taktaszada, Tiszalúc), valamint Zólyom megyék (az utóbbinak kilenc településén) területén folyt jelentősebb gyékény háziipar - a Tisza bal parti sávja mellett -, s pl. Zemplénben 900 embert foglalkoztatott ez a tevékenység.

276 A termékek zömét adó gyékénytakarók mellett különféle kosarak, ill. kasok, székülések (csak Zólyom megyében), méhkasok, szatyrok és lábtörlők készültek a gyékényből és sásból (41. kép). Ügy tűnik, hogy a gyékénymunkát végző falvak száma csökkent, mert a Bodrogközben a 18. században még Láca, Semjén és Kisrozvágy lakói is vásároztak a gyékényszövettel Cigánd lakói mellett, akik ezt a tevékenységüket a közelmúltig megőrizték.

277 A cigándiak a gyékényt pl. a Rétközben szerezték be, ahol ugyancsak jeles 268. Havassy Péter, kézirat 17.; Bakó Ferenc 1977. 145.; Petercsák Tivadar 1982-83. 385. 269. Magda Pál 1819. 38. 270. Schram Ferenc 1968. 678. ; Mocsáry Antal 1826. I. 162-163.; II. 21-23. 271. Havassy Péter, kézirat 39.; SZMNA 52. számú gyűjtőpont.; Csilléry Klára gyűjtése, EA. 6270. 272. Magda Pál 1819. 38-39.; Mocsáry Antal 1826. I. 200.; Bozena Némcova 1852. 23-24. 273. Szendrei János 1911. V. 548. 274. Csikvári Antal (szerk.) 1940. 73. 275. Cseri Miklós 1986. 217.; Páll István 1986. 159.; Csalog Zsolt gyűjtése, SZMNA, Damjanich Múzeum Adattára 108-60. 3. 276. Kovács Gyula 1898. 17, 57-58. 277. Kántor Mihály 1929. 113. ; Udvari István-Takács Péter 1989. 218-221. ; valamint saját gyűjtéseim.