Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE
ségének jelentős része - köztük a falusi és mezővárosi iparűzők zöme - földet is művel, s mellette, családtagjai segítségével végez kézműves tevékenységet. Vonatkozik ez a Felföld bánya- és iparvidékeinek munkásságára is, amelynek jelentős tömege nem szakad el végleg a mezőgazdaságtól. (Nem mond ellent ennek az sem, hogy a Felföld népessége számára a termékeny mélyföldek mindig is sajátos kihívást jelentettek; mindez megnyilvánul a telepítések motiválójaként is.) A fent leírtak is jelzik, hogy a Felföld népessége számára az árucsere és a vándorlás a népélet állandó és elengedhetetlen tartozéka, része a mindennapi élet cselekvési stratégiájának. Nem egyformák természetesen az abban való részvétel szükségletei és lehetőségei az egyes tájak és népcsoportok, azon belül az egyének számára sem, de jelen van ennek szükséglete és tudása a tradicionális műveltség kelléktárában. A vándorlás jelentős népcsoportok műveltségének közönséges megnyilvánulása, életmódjuk része, szemben a mezőgazdálkodó parasztságéval, amely elképzelhetetlennek tartja a földjétől, állatától való - akár néhány napos - távollétét. Mindez alapvetően visszahat a mentalitásra, a műveltség egészére, s jellegzetes közvetítő szerepet biztosít a műveltségi elemek elterjedésében és elterjesztésében is. A vándorlás és a csere önmagában is oldja a falu zártságát 26 - mind a tevékenységi formákat és lokális munkamegosztást, mind a szellemi tradíciókat tekintve. A fentiekkel együtt, aligha vitás, hogy a külső kapcsolatoknak minden lokalitás számára önálló története van. Magam ugyan azt vallom, hogy a 14-16. századtól kitapinthatók a nagytáji kapcsolatok alapelemei, bizonyára felerősítette azok lehetőségét a mezőgazdálkodás fejlődése és az ehhez társuló, hatékonyabb piacra termelés, 27 s maga a jobbágy-felszabadítás, ill. a parasztság polgári tulajdonlása is. Ugyanakkor az utóbbiak meg is bontották a csere és a migráció hagyományos rendjét, s a korábban elsősorban ökológiai gyökerű meghatározottsághoz új, azoktól nem mindenben független tényezők is társultak. Néprajzi kutatásunk számára ma már evidens, hogy a kereskedelem és a vándorlás különböző formái a közvetlen kapcsolatok valóságos csatornáit teremtették meg, amelyek - a gazdasági kapcsolatokon túl - a szocializáció, a szellemi javak átadásának sajátos színtereit is jelentették. Néprajzi irodalmunk - a szociológiához hasonlóan - a vándorlást és az árucserét a kulturális jelenségek átadásának-átvételének és elterjedésének, ill. azok változtatásának legfontosabb tényezőiként tartja számon. 28 A Kárpát-medence különböző területeit összekapcsoló országutakon a vándorok különböző csoportjai tárgyakat, technikákat, s a szellemi hagyomány számos elemét vitték el más népcsoportokhoz, megteremtve ezzel a tradicionális műveltség sajátos és különös kavalkádját. 29 A migráció révén terjedő műveltségi elemek kulturális „töltése" nem egyforma, különböző esélyük van arra, hogy befogadást találjanak, s átvételük esetén is eltérő funkciókban és eltérő mélységben épülhettek be egy közösség műveltségébe. (Ugyanakkor voltak ismeretek, amelyeket soha nem fogadott, nem fogadhatott be egy másik közösség.) Mivel a primer funkcióba átkerülő eszközök mellett a legkülönbözőbb folkloralkotások éppen úgy befogadásra leltek, lelhettek, mint egyes eszmék vagy akár napi hírek, valami különleges „sokismeretlenes" matematikai egyenletként írható le egy adott terület népi műveltsége, amelyben - régiónkban - mindig jelen vannak az átadás26. Szabó István 1969. 239.; Ujváry Zoltán 1969. 68-73. 27. Kósa László 1982. 19. 28. Dankó Imre 1976. 19.; Dankó Imre 1978. 19-28.; Dankó Imre 1979. 277., 282-283.; Dankó Imre 1980a. 155-189.; Paládi-Kovács Attila 1982a. 382. A vándorlás és az árucsere „kultúraközvetítő" szerepe az anyagi műveltségben főleg Gunda Béla, a folklórban pedig Ujváry Zoltán tanulmányaiban összegződött. Lásd az alább részletesen hivatkozott irodalmat. Vö. még: Dankó Imre 1986. 12. 29. Ujváry Zoltán 1981. 55.; Gunda Béla 1984. 121.
