Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
I. A FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI
Az eltartóképesség alakulása, az egyes települések és tájak helyi és helyzeti energiái, a gazdálkodás különböző ágai csak lokális vizsgálatokkal deríthetők fel, s - jobbára - lokális problémákra adnak választ. Jelen munka csupán reprezentatív vizsgálati eredményeket használhat fel, mert a kiterjedt régió nagytáji kapcsolatainak feltárását célozza. Úgy vélem azonban, hogy az árucsere-kapcsolatok és a különféle migrációk összefüggései képesek feltárni mélyebb összefüggéseket is. S úgy vélem, hogy nem tévedek lokális problémakörbe, ha még egy kérdésre utalok - éppen az alkalmazkodás kapcsán. A Bükk hegység szlováklakta falvainak életmódjáról írt tanulmányomhoz megjegyzéseket fűzve, 63 Nádast Éva vetette fel a kérdést, hogy „vajon adott esetben a ,bükkiség' ténye, vagy a szlovák mivoltuk a döntő jellemző". 64 Ez a kérdés más népcsoportokkal kapcsolatban is felvetődik, hiszen az Északi-középhegység területén, ill. magában a domb- és hegyvidéki életmódban számos olyan műveltségi elem lelhető fel, amelyek összefüggenek az egyes, idegen ajkú népcsoportok migrációjával: pl. német bányászok, cseh, lengyel, német, szlovák és morva üvegkészítők, szlovák szén- és mészégetők stb. Lényegében osztom Nádasi véleményét, aki szerint az első tényező, tehát a táji feltételek a döntőek: „. . . azaz a munkamegosztásban elfoglalt helyet a táj ökológiai adottságai határozzák meg elsősorban, nem pedig az etnikum jellege". 65 Vitathatatlan, hogy az ökológiai adottságok, alkalmazkodási formák regulativ tényezői a tradicionális műveltségnek, amelyek „válaszait" nem lehet a népi kultúra hagyományos csoportfogalmai közé szorítani. Mégis megfontolandó, hogy vannak tevékenységek, amelyeknél a generációk során átöröklött technikák, eljárásmódok, foglalkozások már-már etnikus specifikumnak tűnnek, 66 s ezeknek többirányúan meghatározott településtörténeti háttere is megragadható olykor. A parasztüzemek, a települések, kis- és nagytájak gazdálkodásának rendje és összeműködése egy sajátos térkoordináta-rendszerben értelmezhető - a mindenkor jelen levő és meghatározó időtényező miatt. Ennek egyik tengelyén az önállóságra való törekvés sokféle formája jelenik meg. Azonban az autarkia az egyes üzemek és a települések esetében sem valósulhat meg, éppen a környezethez való alkalmazkodás és a fejletlen termelőeszközök miatt, 67 az utóbbiak fejlődése, tökéletesedése pedig egyre inkább az önellátásra való törekvés ellen szól, és a munkamegosztás különböző szintjeinek és formáinak kedvez. A koordináta-rendszer másik tengelyén a kapcsolatoknak az a rendszere rajzolódik ki, amely az egyes termelőüzemek, települések és tájak között a kiegyenlítődés lehetőségeit igyekszik megteremteni, a maga eszköz- és intézményrendszerével, változatos formáival és tartalmával; ez utóbbiak a tradicionális műveltség különböző rétegeiben helyezkednek el. Természetesen ez a sajátos térkoordináta csupán fiktív keret, amelyet a tevékenységi formák, kapcsolatok és a migrációk végtelen nagy száma és beláthatatlan sokfélesége tölt meg valódi tartalommal. Meggyőződésem, hogy a törvényszerűen absztraháló tudományos vizsgálat e vonatkozásban (is) rendkívüli módon szegényíti a hagyományos népélet valódi tartalmát, sokszínűségét - pl. éppen a külső kapcsolatok vonatkozásában. Az egyes családi termelőüzemek és települések szakosodásának, specializálódásának jelentőségét elsősorban az igazolja, hogy a modern gyáripar kialakulása előtt a földműves lakosság, de kisebb részben a városi népesség és a nemesség igényeit is a falusi, „népi" árutermelő üzemek és központok elégítették ki, amelyek emellett rendkívül 63. Viga Gyula 1984. 241-248. 64. Nádasi Éva 1985. 23. 65. Nádasi Éva 1985.23. 66. Vö. Viga Gyula 1987. 212-213. 67. Andrásfalvy Bertalan 1980. 52.
