Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ
Az üvegességhez hasonlóan, a Zempléni-hegység szlovák telepes falvai a drótosság ismeretét is magukkal hozták: ennek technikája és terminológiája a trencséniekkel mutat rokonságot, akiktől a zempléniek - a szepességiekhez hasonlóan - elsajátították e mesterség ismeretét. 197 A zempléni drótosok tevékenysége azonban csak az I. világháború után terjedt ki, amikor az új országhatárok miatt a trencséni és szepesi vándorok már nem járhattak át Magyarországra, s rövid időre sajátos vákuum keletkezett ebben a mesterségben, szolgáltatásban. 198 Tevékenységük - falvak szerinti megosztásban - behálózza az Északi-középhegység területét és a Tiszántúlt, ám lehetőségeiket mind szűkebbre szorítja a gyáripari termékek elterjedése. A II. világháborút követő gazdasági megtorpanás néhány évre újra lendületet ad a vándoriparosok tevékenységének, az 1950-es évekre azonban végképp elmaradnak a sokszor bejárt vidékekről. 199 A kétségkívül legismertebb, legnépesebb vándoriparosok mellett meg kell emlékeznünk a vándor „szolgáltatók" (Gunda Béla az igen találó service nomáí/kifejezést használja 200 ) még néhány típusáról. A Felföld és a Magyar-alföld népe is elevenen őrzi annak emlékét, hogy egykor jószágaikat vándor herélők, miskárolók ivartalanították. Szolnok megye Néprajzi Atlaszának gyűjtőpontjain tótokra, dalmátra, bosnyákra és - elhatároltan - morvákra emlékeznek, Nógrádban, Borsodban, Zemplénben és Beregben morva vándorokat emlegetnek. 201 Ezek tevékenysége azonban az I. világháborút követően egyre inkább felszívódik a helyi specialisták - olykor pásztorok -, majd az adott területen működő állatorvosok tevékenységében. Még az 1960-as években is felfelbukkantak falvainkban a vándor köszörűsök (97. kép). Kései utódaik olykor ma is becsengetnek a nagyvárosok panelházainak lakásaiba is. A szabad kémények elbontása után rendszeresen megjelentek az északi hegyvidék településein a vándor kéményseprők. Aggtelek környékére - az emlékezet szerint - Rozsnyóról és Rimaszombatról jártak, 202 de valószínűnek tűnik, hogy a Felvidék polgárvárosaiból rendszeresen kirajzottak ezek a mesterek. A két világháború között fokozatosan helyi specialisták vették át feladataikat. Halványan élt az emléke régiónkban a vándor könyvkötőknek is. Az 1890-es népszámlálás adatai még számos tevékenységi forma képviselőit sorolja a vándoriparosok közé - bár ezek száma igen alacsony. Nógrádban, a Sajó-völgyön, de bizonyára másutt is tevékenykedtek káposztavágók, akik a savanyítani szánt káposztát aprították. Tevékenységüket a házról házra adott, de századunkban egyre inkább terjedő nagyméretű káposztagyaluk szorították ki. (Nem kizárt, hogy a 18. századtól kezdve datálható gyaluk elterjesztésében is szerepük lehetett.) Az üstfoltozók, foltozó szabók, csizma- és cipőfoltozók, bádogosok, órások elsősorban a javító tevékenységben kaphattak szerepet. Érdekes, hogy Zemplén megyében - bizonyára Tokaj-Hegyalján - vándor borfejtők is tevékenykedtek. A kútfúró, szecskavágó a parasztüzemek napi gyakorlatát szolgálta ki, ezzel szemben a manikűrös, pedikűrös, fogtechnikus, fényképész nem tartoztak a jellemzően falusi tevékenységi körhöz, bár az utóbbiak hatása nem lényegtelen századunk paraszti műveltségében. 2 ' 0 197. Gunda Béla 1954. 77.; Petercsák Tivadar 1984a. 238. 198. Petercsák Tivadar 1981. 442. 199. Petercsák Tivadar 1973. 528-534.; Petercsák Tivadar 1981. 436-444. 200. Gunda Béla 1983. 9. 201. Csalog Zsolt gyűjtései, valamint SZMNA 126. kérdéskör kommentárja. Kézirat a Damjanich Múzeum Néprajzi Adattárában; Bakó Ferenc gyűjtése: Pálháza, Zemplén megye. Sárospataki Rákóczi Múzeum Adattára 63-55.; Gunda Béla 1984. 94. Valamint saját gyűjtéseim. Vö. még: Kodolányi János 1959. 125-129.; Az 1890-es népességösszeírás 25 marha-herélőt említ. Vö. Somogyi Manó 1905. 22. 202. Molnár Ágnes gyűjtése, 1979. DENIA-Gömöri Archívum 219. 203. Somogyi Manó 1905. 22.
