Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
dárka magasan feküvén, ott a gyümölcs későbben érik, s nem nagyon édes, hanem soká eláll . . . Rima-Szombat szőlőhegyét főkép gyümölcsért míveli. A kies Sajóvölgy melléke szép gyümölcsökkel rakott. Abaújban a gönczi szőlőhegyek a temérdek gyümölcsfától a szőlőt nehezen érlelik; különösen sok a cseresznye . . . A Tiszahát fent Máramaroson elkezdve mindkét oldalon Beregh-Ugocsa, Ung, Zemplén, azután Szathmárban és Szabolcsban egyaránt egész gyümölcs raktárakat képez ..." Az újabb történeti irodalom a 19. századi Felső-Magyarországon Abaúj, Sáros és Szepes megyék gyümölcsészetének jelentőségét is kiemeli, ám hangsúlyozza, hogy a legnagyobb összefüggő gyümölcstermő terület Erdély, az ország más tájain főleg kisebb termőtájakkal kell számolnunk. A 19. század második felében megkezdődik a fajtakörzetek kialakulása (pl. Kecskemét-vidéki kajszibarack-termesztés), ami megbontja a gyümölcskereskedelem korábbi szerkezetét. 66 Betetőzte ezt a folyamatot az I. világháborút követő határmódosítás, amely leszorította az ország testéről a legjelentősebb gyümölcstermesztő körzeteket, az ország belső területein gyümölcshiány keletkezett, ami siettette a termőtájak átrendeződését. 67 Ez sajátos „léptékváltást" is jelentett: kiemelt szerepet kaptak a korábban szekunder jelentőségű gyümölcstermesztő vidékek. Amíg korábbi adataink csupán szórványosak, aligha vonható kétségbe, hogy a múlt században már kiterjedt kereskedelem bonyolította le a gyümölcstermesztő körzetek áruforgalmát, s ebben - mind a termesztés, mind az értékesítés szempontjából - fontos szerepet kaptak a parasztság széles rétegei is. Számukra a gyümölcs olyan termék volt, amely különösebb munkabefektetés nélkül is számottevő jövedelmet vagy csereélelmiszert biztosított. A gyümölcskereskedelem az egyes tájak és települések népének életében változó jelentőséggel bírt. Terjedelmi korlátok miatt itt igyekszem röviden számba venni ezek főbb jellemzőit Észak-Magyarország területén. 68 A paraszti árucserére általában is érvényes, de a gyümölcskereskedelemre különösen jellemző, hogy az egyes kereskedelmi típusok, formák nem válnak el élesen: a mindenkori termés, gazdasági-piaci szempontok változatos módokon érvényesülnek. Az alább vázoltak tehát az árucsere formáinak „tárházát" jelzik, amelyből - a mindenkori lehetőségeknek megfelelően - „választhatnak" az itt élők, s ahol e „tradíció" ezek együttesét jelenti, s nem egy-egy - hosszabb-rövidebb ideig jellemző - formát, terméket, táji kapcsolatot (42. kép). Sajnos, ma még nem ismerjük pontosan, hogy az egyes tájak népének táplálkozásában milyen szerepet játszott a gyümölcs fogyasztása: akár nyersen, akár különféle ételekben. Gyűjtéseim azt jelzik, hogy az Északi-középhegység területének népcsoportjainál a gyümölcs elsősorban kereskedelmi cikk, s nem a táplálkozás része. Ebben nem egyszerűen a fogyasztói ízlés a meghatározó, hanem a gazdálkodás lehetőségei, bár megfigyelhető, hogy a paraszti konyha „polgárosodásával" fokozatosan teret nyernek a gyümölcsből habart ételek, újabban a gyümölcsös kelt vagy zsíros tésztafélék. Korábban - főleg a szegénység számára - a gyümölcs a gabonára, kenyérre cserélhető értéket képviselte elsősorban. A gyümölcstermés egy része általában az egyes kistájakon belül, vagy szomszédos kistájak között cserélt gazdát. Megkülönböztetett szerepet kaptak ebben a városi-mezővárosi piacok, vásárok, amelyeket kisebb-nagyobb körzet falvai szolgáltak ki - számos más termeivény mellett gyümölccsel is. Nógrád megye lakosai már a 18. században Budává és Pestre kereskedtek a gyümölccsel. 69 a megye déli részén, ill. a Duna mentén 66. Kovács Endre (főszerk.) 1979. 1105-1106. 67. Gunst Péter 1976. 344-345. 68. Összefoglalóan: Viga Gyula 1986a. 175-195. 69. Schram Ferenc 1968. 676.
