Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Dám László: Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében

Észak-Biharban, Szilágy és Szatmár nyugati körzetében, valamint Bereg és Ung déli területein.

8 A lakóház tüzelőberendezésének és füsttelenítésének fent ismertetett változatai a múlt században már szinkronikusan egymás mellett élnek. Az adatok kartografikus vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a vizsgált területen a kör alaprajzú kemencék önálló tűzhelyként való pitvarbeli alkalmazása elsősorban a szabadkéményes füstelvezetésű tájakon domináns. A néprajzi szakirodalom általában a szatmári ház jellegzetességeként tartja számon a nyitott eresz, a kutyafekvő alkalmazását.

9 Erre a figyelmet először Móricz Zsigmond hívta fel, amikor a tiszaháti házat leírja: „Ezelőtt még száz, sőt 50 évvel is, úgy építették a házat, hogy a két szoba között szabad eresz maradt, amelyet nem választott el fal a keskeny tornáctól. Bent a szobában volt a szabad tűzhely kémény nélkül; a füst a nyitott tetőn tódult ki, réseken repült el. Később, miikor kéményt kellett építeni, tágas harangkéményt emeltek a pitvar fölé, s elöl fallal zárták el a szabadtól, de úgy, hogy a szobák ajtajai még mindig a szabad tornácra nyíltak; a pitvarból aztán valóságos konyha lett."

10 Ez a leírás több szempontból is figyelmet érdemlő. Először is, a szobájában nyílt tűzhelyes (kandallós), teljesen nyitott ereszes, kémény nélküli ház - amely még a századfordulón is ismert lehetett a vizsgált területen -, egy olyan házformát jelent, amelynek közvetlen párhuzamai csak a Székelyföldről mutathatók ki, s ott már a 17-18. században is általánosan elterjedt volt.

11 Másrészt, a közlésből arra következtethetünk, hogy a szabadkémény általános elterjedése a szatmári, beregi tájakon a múlt századra tehető, hiszen ezzel egy időben zárják le fallal a szabadkémény alatti részt, a sütőkemencének helyt adó pitvart. Feltehető, hogy az eddigi kutatások eredményei szerint Kölese, Kispalád, Sonkád, Uszka, Tarpa, Milota, Tiszakécske, Vámosatya, Tivadar, Tiszakóród, Tiszabecs, Tekeháza, Salánk, Beregújfalu falvakból ismert nyitott ereszes háztípus

12 a múlt században alakult ki, s további fejlődését már az alföldi házkultúra befolyásolta. A nyitott eresz ismert előfordulási helyeit bemutató térképünk (3. kép) arra is felhívja a figyelmet, hogy az egy viszonylag kis körzetre terjed ki - legalábbis jelenlegi ismereteink szerint -, s mindenekelőtt a szatmári és beregi Tiszahátra jellemző. Azt azonban, hogy itt egy belső fejlődés eredményeképpen létrejött házformáról, vagy-a székelyföldi, közép- és dél-erdélyi elterjedését is figyelembe véve - egy, a sajátos történeti, földrajzi körülmények Következtében fentmaradt archaizmusról van-e szó, jelenlegi ismereteink szerint nem lehet eldönteni. Könnyen lehetséges, hogy a Kárpát-medence keleti térsége egykor azonos gyökerű házkultúrájának egy olyan archaikus formájával állunk szemben, amely egyes zárt területeken a közelmúltig fentmaradt. Ugyanakkor nem lehet kizárni a véletlen egyezés lehetőségét sem. 8. VUIA, Romulus 1937. 5. térkép; BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 107-108., 112. 9. GUNDA Bela 1984. 46. 10. MÓRICZ Zsigmond 1908. 261. 11. BARABÁS Jenő 1973. 27. 12. Vö. GILYÉN Nándor-MENDELE Ferenc-TÓTH János 1975. 43.; GUNDA Béla 1984. 46.; Szabolcs-Szatmár megye műemlékei, 1986. I. 299.; Szabolcs-Szatmár megye műemlékei, 1987. II. 37., 40-41., 56., 324., 329., 339., 341., 346., 365.; I. N. GROZDOVA-N. G. KOVALSZKAJA 1979. 160-161.